OGY - Krónika 7. rész (bürokráciacsökkentés, e-közbeszerzések)

Belföld, 2017.11.14

December 31-e helyett jövő év április 15-től lesz kötelező használni az elektronikus közbeszerzési rendszert, ha az Országgyűlés elfogadja a közbeszerzésekről szóló törvény módosítását, amelyet kedden kezdett tárgyalni.



Bürokráciacsökkentés



Jobbik: ebben a formában nem támogatható a javaslat



Gyüre Csaba (Jobbik) azt mondta: a javaslatban vannak olyan előremutató elemek, amelyek valóban csökkentik az adminisztrációs terheket, ezekkel egyetértenek, ugyanakkor szerepelnek benne olyan változtatások, amelyeket elfogadhatatlannak tartanak. Támogathatónak nevezte például a lakáscélú állami támogatásokhoz kapcsolódó hatósági eljárások és a társasházi eljárások ingyenességét, szerinte azonban összességében még mindig páratlanul nagy a bürokrácia Magyarországon.

A negatívumok között említette a közbeszerzési törvény változtatását, mert szerinte így a jövőben kiemelkedően fontos közérdekre hivatkozva ki lehet majd kerülni a közbeszerzési eljárás szabályait. Ez a korrupciót fogja Magyarországon erősíteni - hangsúlyozta.



Államtitkár: valódi bürokráciacsökkentésről szól a javaslat



Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár zárszavában azt hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat fontos az ország számára és valódi bürokráciacsökkentésről szól.

Elmondta: a bürokráciacsökkentést illetően egy folyamatos jogalkotásról van szó, a cégeljárásban az élet által megkívánt gyakorlat szerint módosítottak a szabályokon.

Hangsúlyozta: Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára nem azonnali létszámleépítésről beszélt a bürokráciát illetően, hanem arról, hogy amennyiben végig tudnak haladni a bürokráciacsökkentő programban, be tudják vezeti az elektronikus közigazgatást és összehangolják az adatnyilvántartást, akkor valóban kevesebb munkaerőre van szükség.

Az államtitkár a közszféra anyagi megbecsüléséről szólva tiszteletreméltónak tartja a rendőrök, a pedagógusok, a honvédség, valamint a járási és a kormányhivatalokban dolgozók fizetésemelését, de hangsúlyozta, hogy ennek nem értek a végére, azt viszont elérték, hogy "mindenki kicsit lépjen előbbre".


A közbeszerzési törvény módosítása



Előterjesztő: csak április 15-től lesz kötelező az e-közbeszerzés



Dunai Mónika (Fidesz) az általa és frakciótársai, Lázár János, Kósa Lajos és Hadházy Sándor által benyújtott, a közbeszerzésekről szóló törvény módosításáról azt mondta, a számos ajánlattevő érdekét képviselő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésére átmeneti időszakot határoznának meg az e-közbeszerzés bevezetése előtt.

Emlékeztetett arra, hogy az EU új közbeszerzési irányelveinek megfelelően Magyarországon is elektronikusan kell lefolytatni a közbeszerzéseket.

Megjegyezte, az elektronikus közbeszerzési rendszer elkészült, most tesztelik, napokban jelenik meg egy kormányrendelet-módosítás, amely lehetővé teszi, hogy az ajánlatkérők önkéntes alapon már november közepétől használják a rendszert.

Dunai Mónika szerint a teljes elektronikus kommunikációra való áttérés olyan terhet jelent, amely miatt indokolt egy átmeneti időszak biztosítása. Kifejtette: ebben az időszakban a résztvevők már alkalmazhatják és megismerhetik az új rendszert, de azoknak, akik még nem hajtották végre a szükséges informatikai beruházásokat, továbbra is megmarad a papíralapú kommunikáció.

Elmondta, az uniós irányelv 2018. október 18-t jelölte meg az e-közbeszerzés bevezetésére, de egy részletszabály április 18-át határozza meg a tagállamoknak az egységes európai közbeszerzési dokumentum kötelező elektronikus benyújtásának határidejére.

A legkésőbbi határidő, amíg ki lehet tolni a rendszer bevezetését, 2018. április 15-e - közölte.



Kormány: minden közbeszerzés átlátható lesz



Csepreghy Nándor államtitkár elmondta, hogy a kormány támogatja a törvényjavaslatot. Szólt arról, hogy 2010-ben úgy vették át az országot, hogy a gazdaság a görög államcsődhöz hasonló helyzetben volt és a gazdasági szereplők "száműzöttek voltak saját hazájukban".

Ezen a helyzeten változtatni akartak - folytatta - , és erre a legkézenfekvőbb megoldás a közbeszerzések rendszerének megváltoztatása volt, hogy a magyar vállalkozások legalább akkora eséllyel tudjanak részt venni a közpénzből finanszírozott beruházásokban, mint 2010 előtt a multinacionális cégek.

Csepreghy Nándor kitért arra, az EU által megszabott határidőt megelőzően Magyarország az elsők között vezette be az új közbeszerzési direktívákat. Az e-közbeszerzés 2018 októberétől pedig lehetővé teszi, hogy minden közbeszerzés átlátható módon folyjon és az adófizetők is meggyőződhetnek arról, hogy a mindenkori kormány a köz érdekében használja a forrásokat - magyarázta.


Képviselői felszólalások



Dunai Mónika vezérszónokként is frakciója támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot.

Heringes Anita (MSZP) azt mondta, azért nem támogatják az előterjesztést, mert az választhatóvá teszi az e-közbeszerzést. Ha nem elegendő a felkészülési idő, akkor miért teszik mégis választhatóvá a rendszert, így a kisebb jelentkezők már előre kiesnek az közbeszerzésből és csak a kiválasztottak maradnak, ami a választási kampány hajrájában nagyon kényelmes megoldás a célzott közbeszerzésekhez - közölte.

Vejkey Imre (KDNP) is frakciója támogatásáról biztosította a javaslatot.

Apáti István (Jobbik) azt mondta, nem érti az MSZP álláspontját és a Jobbik támogatja a módosítás, mert túlvállalás volt határidő előtt bevezetni az e-közbeszerzést. Szólt arról is, hogy a fizetési határidők kitolódása sokkal nagyobb problémát jelent a kisvállalkozásoknak.

Dunai Mónika zárszavában azt hangsúlyozta, a javaslat nem fogja hátrányosan érinteni a vállalkozásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!