OGY - Krónika 7. rész (levéltárak)

Belföld, 2015.09.22

Önálló szaklevéltárhoz, a Veritas Történetkutató Intézet levéltárához kerülnek a kárpótlás iratanyagai - a többi közt ez biztosítja a levéltári törvény módosítása, amelynek vitáját kedden folytatta le az Országgyűlés.



Levéltári törvény


Emmi: lehetővé válik a kárpótlási iratok szakszerű kezelése, kutatása


Irattárazási és szaklevéltári feladatköröket kap a Veritas Történetkutató Intézet annak érdekében, hogy a jövőben kezelni tudja a kárpótlás iratanyagát - ismertette a levéltári törvény módosítását Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára kedden, az előterjesztés általános vitájában.

Elmondta, a dokumentumoknak a keletkezésük után tizenöt éven belül kellett volna szaklevéltárba kerülniük, ez azonban nem volt lehetséges, mivel számos irat máig nem lezárt, a mai napig érkeznek kárpótlással kapcsolatos igények.

Hangsúlyozta ugyanakkor: a kormány szándéka, hogy azok iratok kutathatók legyenek és megfelelően kezeljék azokat. A Veritas ugyanakkor biztosítani fogja a dokumentumokhoz való folyamatos hozzáférést az ügyek kezelése érdekében.

Az államtitkár szólt a levéltári rendszer korábbi átalakításáról, de arról is, hogy a törvénymódosítással egyidejűleg a kormány módosítja a történetkutató intézetről szóló rendeletét, lehetővé téve számára az iratkezelést.


Fidesz: a változtatás utat nyit a tudományos feldolgozás előtt


Simon Róbert Balázs (Fidesz) arra mutatott rá, hogy az iratok adott körének levéltárba helyezése utat nyit a tudományos feldolgozás előtt, a levéltárak szakosodása is ezt segíti elő.

Rámutatott arra is: a törvénymódosítás különbséget tesz közlevéltárak és magánlevéltárak között, rögzítve, hogy az elektronikus iratkezelésre vonatkozó miniszteri rendelet hatálya a magánlevéltárakra nem terjed ki.


MSZP: az országos levéltárnak államinak kellene lennie



Hiller István (MSZP) szerint a levéltári törvény megnyitásával egy korábbi változtatás "szakmai tévedését" is korrigálni kellene: a nemzeti levéltárat államinak kellene hívni, mivel az az állam hatáskörébe tartozó dokumentumokat gyűjti.

Frakciótársa, Kiss László kijelentette: a Veritas nem illeszkedik a speciális levéltárak sorába, és az intézet kutatási területeihez sem passzol a kárpótlás ügye, csupán egy feladatot hoztak létre az intézet számára.


KDNP: támogatandó a javaslat



Hoffmann Rózsa (KDNP) kijelentette: pártja számára egyértelműen támogatandó a javaslat. Kiss Lászlóra válaszul közölte: nem a Veritasnak találtak feladatot, hanem a kárpótlási iratoknak helyet.

Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltoztatáskor nem rendezték a levéltárak ügyét, így azóta hatvanhat jogszabály foglalkozott azzal.


Jobbik: mi áll a javaslat hátterében?


Staudt Gábor, a Jobbik vezérszónoka szerint a javaslat egy újabb állomása annak, hogy a valódi felelősök neve ne kerüljön nyilvánosságra. Az antikommunista szólamok ellenére semmi nem történt 25 év alatt - mondta.

Kifejtette: a Veritas Történetkutató Intézetnek szakmai rangját emelnék, állami szaklevéltárrá minősítve. A javaslat valódi hátterében azonban többletfeladatok és valószínűleg többletbevételek húzódhatnak. Nem azért kapnak több feladatot, forrást, hogy emberek elhelyezésére fordítsák? - tette fel a kérdést. Megjegyezte: az Antall- és Boross-kormányok nem hogy nem kezdték meg a feltárást, hanem a szőnyeg alá söpörték a problémát, és az Orbán-kormányok is hasonlóan tettek, és sokszor az érintett emberek zsíros állásokba kerültek. A társadalom arra kíváncsi, kik voltak az ügynökök, hogyan működött a rendszer, hol lehet változtatni a törvényeken. Mi van a 25-30 százalékával annak az iratanyagnak, amely a titkosszolgálatoknál van? - sorolta, s szóvá tette, hogy az Orbán-kormány egyik első intézkedéseként az Alkotmányvédelmi Hivatal pincéjébe vitette át a hálózati személyek adatait tartalmazó mágnesszalagokat.


Varju László: nem a javaslatra


A független Varju László azt mondta, hogy a kormány "cseles" kísérlete rendkívül káros és lelepleződött.

A DK színeiben politizáló országgyűlési képviselő szerint szakmailag elfogadhatatlan, politikailag kezelhetetlen amit tesznek, és gazdasági oldalról is komoly hátrányokat, kockázatokat, az adófizetők pénzéből komoly kiadásokat jelent.

A "haverjaiknak" létrehozott intézetbe igyekeznek olyan feladatokat kiszervezni, amiért sok milliárdot fognak majd kifizetni - mondta, hozzátéve: az Országos Levéltárban elbocsátásokra is lehet majd számítani a javaslat elfogadásával, hiszen az eddig ott ellátott feladatokat szervezik majd ki.


Az elnöklő Hiller István az általános vitát lezárta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!