OGY - Krónika 8. rész (ügyészségi beszámoló)

Belföld, 2017.11.30

Az ellenzéki vezérszónokok az ügyészség vezetőségének politikai elfogultságát tették szóvá az ügyészség tavalyi beszámolójának általános vitájában csütörtökön az Országgyűlésben. A KDNP szerint az ügyészi szervezet tavaly is jelentősen hozzájárult a jogbiztonsághoz.



MSZP: az ügyészség vezetése politikailag elfogult


Bárándy Gergely, az MSZP vezérszónoka arról beszélt, azt szeretnék, ha az ügyészség jogállami módon működne Magyarországon. Jó lenne, ha arról lehetne beszélni, ami a beszámolóban van, és nem arról, ami kimarad. Hiába végzi az ügyészek 99,9 százaléka jól a munkáját, ha "fejétől bűzlik a hal" - vélte.

Úgy látta: az ügyészség vezetőségének jelentős része politikailag elfogultan, politikai érdekeket szolgálva működik, Polt Péter politikai megrendeléseket teljesít.

Hozzátette: nem az egyes ügyek és esetek megítélésnek van jelentősége, hanem azok sorba állításából levonható következtetéseknek. Míg a Fidesz ellenfeleivel szemben akkor is megindítják az eljárást, ha indokolatlan, addig a fideszesek bűneit eltussolják - mutatott rá.

Bárándy Gergely kitért a jegybanki alapítványi pénzekre, amelyek ügyében feljelentést tettek, de "se kép, se hang". Megemlítette a panamairat-botrányt, amelyben állítólag kormánypárti politikusok is érintettek, de erről sincs információ. A "kopaszügyet" szintén felemlítette, ebben bár Nyakó Istvánnak adtak igazat, az ügyészség szerint mégsem történt bűncselekmény, megszüntették az eljárást. Nem emelnek vádat egyetlen volt minisztériumi vezető vagy volt vezető esetében sem a Mengyi-ügyben - említett egy másik példát a konkrét ügyeket sorolva, majd kitért a Fidesszel szemben kritikus civil szervezetekre is.

Nem vitás, az ügyészség ma nem a bűnösök segítője, hanem azok egyike, amely leplezi az intézményes állami korrupciót - vélte, s elsősorban a ügyészség egyes vezetőit, "sameszait" tette felelőssé.


KDNP: igen a beszámolóra


Vejkey Imre, a kisebbik kormánypárt vezérszónoka azt mondta: a KDNP támogatja a legfőbb ügyész tavalyi beszámolóját. Alaptalan, negatív értékítéletnek nevezte az előtte elhangzottakat, majd hozzátette: a legfőbb ügyészség és az ügyészi szervezet tavaly is jelentősen hozzájárult a jogbiztonsághoz.

Az ügyészség tevékenységének legkiemelkedőbb része a büntető igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó feladatok voltak, s az ügyészség a nyomozásfelügyelet, a vádelőkészítés és az ügyészségi nyomozás területén igen kiváló munkát végzett - értékelt. Hozzátette: a KDNP Polt Péter munkáját is rendkívül magas színvonalúnak tartja, minden ezzel összefüggő alaptalan ellenzéki vádaskodás ellenére.

Szintén dicsérte az ügyészség nemzetközi tevékenységét, kiemelve: az OLAF-fal való együttműködést. Örömmel tapasztalják, hogy a kapcsolat napról-napra csak erősödik.

A KDNP támogatja a beszámoló elfogadását - közölte.


Jobbik: Magyarország előkelő helyen a korrupciós ranglistán


Gyüre Csaba, a Jobbik vezérszónoka rámutatott: a korrupciós világranglistán Magyarország ma már "nagyon előkelő helyen áll", az unióban sikerült a korrupciót tekintve utolérni Romániát, s csak Bulgáriában és Görögországban rosszabb a helyzet. Szavai szerint hamarosan Szomália szintjére jut Magyarország.

A jobbikos politikus ezért két fő felelőst jelölt meg: a politikát és a bűnüldöző szervezeteket, akik, illetve amelyek ezt hagyják, s úgy látta, hatványozott az ügyészség vezetőinek felelőssége.

Kiemelte: nem láttak még fideszes politikust vezetőszáron elvinni, mert kormánypárti politikusokat nem lehet felelősségre vonni.

Kitért arra is: bárhol megnézik a közbeszerzéseket, folyamatosan és többszörösen túlárazott programokat látni. Bár az ügyészek nagy része törvényesen, lelkiismeretesen látja el a feladatát, de mégis rossz az ügyészség megítélése a fentiek miatt.

Szólt arról, hogy hatszorosára nőtt a hivatali vesztegetésékkel összefüggő ügyek száma két év alatt.

A cigányszervezeteknek juttatott támogatások elszámolását is szóvá tette, s azt mondta: ebben sincs előrelépés, bizonyos cigányszervezetek milliárdos támogatást kapnak az államtól, de elszámolni nem tudnak vele.

Megjegyezte azt is, 6,4 százaléka az ügyészi álláshelyek betöltetlen volt. Ezen nem kívánnak változtatni?



LMP: Magyarország egyik legnagyobb problémája az ügyészség működése


Hadházy Ákos, az LMP vezérszónoka szerint Magyarország egyik legnagyobb problémája az ügyészség működése.

Megjegyezte: sok értelmét nem látja a napirendi pontnak, mert elvileg kérdezhetnének a főügyésztől, de a válaszok mindig kikerülik az igazságot.

Három tényre hívta fel a figyelmet, az egyik, hogy tavaly egyetlen, politikust érintő korrupciós esetben sem történt eljárás.
Kitért arra is: Farkas Flórián még mindig szabadlábon, és széles vigyorral köti meg a Fidesszel a választási együttműködést. Ha valami, szerinte ez mindent elmond az ügyészség munkájáról.

Kitért a metróépítés ügyére is, és azt mondta: az elévülési határidő környékén járnak, miközben kormánypárti képviselők azt mondják, ez minden idők legjelentősebb korrupciós ügye.

Hozzátette: az igazságügyi bizottságban döbbenten hallotta, Polt Péter bizonyítékot vár arra, hogy személyesen befolyásolni, vagy leállítani próbált volna olyan nyomozásokat, amelyek fideszes politikusokat érintettek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!