OGY - Rendészeti bizottság - Folyamatos a katasztrófavédelem korszerűsítése

Belföld, 2017.12.06

Az egyre bővülő feladatok mellett folyamatos az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) technikai eszközparkjának korszerűsítése, valamint a létszám növelése - jelentette ki az OKF főigazgatója az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának a katasztrófavédelem központjába kihelyezett szerdai budapesti ülésén.

Az ülést abból az alkalomból tartotta az OKF székhelyén a bizottság, hogy újabb 18 fecskendős és két magasból mentő tűzoltóautót adtak át kilenc katasztrófavédelmi igazgatóság és egy önkéntes tűzoltó-egyesületnek.

Góra Zoltán vezérőrnagy hangsúlyozta, hogy a technikai fejlesztésen túl a 2015-től 2019-ig megvalósuló 50 százalékos szolgálati illetményemelésnek is köszönhetően igen alacsony, mintegy 3 százalékos a dolgozók elvándorlása.

A főigazgató elmondta: az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának erősítése érdekében az a céljuk, hogy minél közelebb vigyék a kistelepülésekhez is a tűzoltóságokat. Ezért a 105 hivatásos tűzoltó-parancsnokság mellett már 42 tűzoltóőrsöt létesítettek, 602 önkéntes tűzoltó-egyesülettel kötöttek együttműködési megállapodást, amelyek közül 46 jogosultságot szerzett az önálló beavatkozásra is. A nyilvántartott önkéntes mentőszervezetekben már húszezren tevékenykednek - tette hozzá.

Feladataik közé tartozik ipari létesítmények, köztük több mint 600, különböző besorolású, veszélyes üzem és 260 úgynevezett "kritikus infrastruktúraelem" felügyelete és ellenőrzése is. Ezeknél súlyos üzemzavar eddig nem lépett fel. 76 ezer - köztük 36 ezer veszélyes - közúti, vasúti, vízi és légi szállítmányt ellenőriztek az idén, és mintegy ezer esetben állapítottak meg szabálytalanságot, ami kevesebb, mint a korábbi években - ismertette.

Arról is szólt, hogy 2014 és 2020 között 108 új, magyar gyártmányú fecskendős tűzoltóautót állítottak, illetve állítanak szolgálatba, 14,5 milliárd forint értékben. Két új laktanya, hat új katasztrófavédelmi őrs épül, valamint több laktanyánál zajlik energiahatékonysági fejlesztés, és 11 664-re emelkedett a szervezetnél dolgozók létszáma.

A kéményseprő-ipari szolgáltatással kapcsolatban elmondta, hogy nyolcszáz munkatársuk idén mintegy kétmillió kéményt ellenőrzött, de hátráltatja a munkát, hogy a korábbi szolgáltatóktól hiányos adatbázist kaptak.

Az ülésen Harangozó Tamás a bizottság szocialista alelnöke azt firtatta: igaz-e, hogy egy megyei igazgatóság vezető munkatársát, aki visszaélésekről tett bejelentést, hazugságvizsgálatnak vetettek alá a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével, a szervezet központjában? Ez ugyanis csak büntetőeljárásban alkalmazható, amire sem az OKF, sem a védelmi szolgálat nem jogosult - vélekedett az ellenzéki képviselő.

Góra Zoltán erre annyit mondott, hogy munkajogi vita folyik az üggyel kapcsolatban.

Németh Szilárd a bizottság fideszes elnöke, az új tűzoltóautók átadása alkalmából azt hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy ne csak papírokból, hanem szemtől szembe is megismerjék a Belügyminisztériumhoz és a Honvédelmi Minisztériumokhoz tartozó szervezetek működését. Hozzáfűzte, hogy az ország egyre erősödő gazdasága teszi lehetővé az eszközfejlesztést a katasztrófavédelemnél, illetve a rendőrségnél és a honvédségnél is.

Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az indítókulcsok átadásakor azt mondta, hogy a biztonság egyre nagyobb érték. Kétféle ország létezik, ahol van és ahol nincs biztonság, és Magyarország az előbbiek közé tartozik - jelentette ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!