Orbán: pénteken eléri az 5,5 milliót a beoltottak száma (1. rész)

Belföld, 2021.07.02

Pénteken a beoltottak száma eléri az 5,5 milliót, ennyi beoltott ember délutánra, estére talán már meglesz, és akkor újabb korlátozásokat oldanak fel, például nem kell maszkot viselni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol arról is beszélt, hogy a kormány több gazdasági döntést is a hozott, így kiviteli korlátozást rendelt el októbertől építőipari termékekre, valamint az áremelkedések megfékezéséért néhány építőanyag esetében extraprofitadót fog bevezetni.

Közölte, a hajnali jelentés szerint az elmúlt 24 órában nem volt halálos áldozata a koronavírus-járványnak Magyarországon, kórházban lélegeztetőgép nélkül 76 embert ápolnak, lélegeztetőgépen pedig 22-en vannak. Közölte azt is: pénteken-szombaton eléri az ötmilliót azok száma is, akik már a második oltást is megkapták.

A korlátozások feloldásáról a többi között elmondta: a szociális intézmények és a kórházak kivételével nem lesz kötelező a maszkviselés, sem az üzletekben, sem a tömegközlekedési eszközökön. Persze ha valaki úgy gondolja, hogy nagyobb biztonságot szeretne magának, hordhat maszkot, de ez nem lesz kötelező - jelezte a miniszterelnök.

Ismertette azt is: védettségi igazolvány nélkül lehet belépni a vendéglátóhelyiségekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe és az előre váltott ülőhelyes nézőtéren tartott kulturális rendezvényekre. Az üzletekre vonatkozó korlátozások megszűnnek, magánrendezvényeken 50 helyett 100-an vehetnek részt, lakodalomban pedig 200-ról 400-ra emelkedik az engedélyezett létszám - közölte. Hozzátette: három helyen tartják fenn "szigorúan és erélyesen" a belépés védettségi igazolványhoz kötöttségét: a sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott "koncertszerű rendezvények" esetén.

Orbán Viktor nyomatékosította: Magyarország teljes egészében felkészült arra, ha a járványnak egy újabb, negyedik hulláma lenne. Ismét arra kért mindenkit, hogy oltassa be magát, mert ha így tesz, jó esélye van, hogy nem betegszik meg a negyedik hullámban sem, ha viszont nem oltatja be magát, rá fog jönni arra, "csalfa remény", hogy elbújhat oltatlanul a vírus elől. Egy esetleges harmadik oltással kapcsolatban a miniszterelnök türelmet kért. Szerinte lehet, hogy elérkezik az a pillanat, amikor a szakemberek véleménye az lesz, hogy lehet harmadik oltást adni, de ez még nem lezárt vita.

A miniszterelnök szerint a korlátozások feloldása, a nyitás önmagában is segíti a gazdasági teljesítményt, ugyanakkor arra is figyelmeztetett: "a fogaskerekek azért csikorognak", ezért szerinte szükség van arra, hogy időnként váratlannak és erőteljesnek tűnő kormányzati döntéseket is hozzanak, mert ha csak magától hagyják a gazdaságot újraindulni, akkor az lassú lesz, a növekedés alacsony és a jövedelem is kevesebb lesz az embereknek a zsebében.

Bejelentette: a kormány csütörtöki ülésén határozott, a gazdaságba beavatkozó, aktív, kezdeményező kormányzati döntéseket hozott, így októbertől kiviteli korlátozást rendelt el építőipari termékekre. Hozzátette: részben azért "szaladtak el" az építőipari anyagok árai néhány terméknél, mert megnőtt az országból kivitt mennyiség.

Megjegyezte: a korlátozást először be kell jelenteni Brüsszelben, az Európai Uniónak azt engedélyeznie kell, a notifikáció négy hónapig tart.

Addig a kivitel esetében kötelező bejelentést és állami elővásárlási jogot vezetnek be, "megpróbáljuk Magyarországon tartani az építkezések szempontjából kulcsfontosságú anyagokat" - mondta.

Közölte azt is: a kormány döntött még a távmunka bővítéséről, export-hitelbiztosításról, 17 városban munkahelyteremtő beruházások elindításáról, valamint 3 éves bértámogatási megállapodást kötött a MÁV-val, a Volánnal, a postával, a Nemzeti Útdíjszolgáltatóval és a Nemzeti Vízközművek dolgozóival.

A kormányfő azt is bejelentette: az áremelkedések megfékezéséért néhány építőanyag esetében extraprofitadót fognak bevezetni. Mint mondta, ezt a kavicsnál és a sódernél mindenképpen megteszik, de más termékeknél is megnézik a lehetőségét. Ezt azzal indokolta, hogy egyes építőanyagok esetében olyan extraprofitot akarnak realizálni, ami nem fogadható el, ezért ha bizonyos árszint fölötti eladási árat tapasztal a kormányzat, akkor az a fölötti ár 90 százalékát el fogja vonni.

Orbán Viktor azt is közölte: bevezetik azt a szabályt, hogy a művelési jogot szerző, de meg nem indított bányák esetében - amelyek a kínálat mértékét korlátozzák - az engedélytől számított egy éven belül meg kell kezdeni a tevékenységet, ellenkező esetben a megnyert jogot, koncessziót visszavonják és másoknak adják.

Hangsúlyozta: gazdaságba ezeken a pontokon be kell avatkozni, mert egyébként a lakásfelújítási állami támogatások nem a kispénzű magyar állampolgárokhoz jutnak el, hanem azokhoz, akik az építőipart, építőanyagipar-kereskedelmet tartják a kezükben.

(folyt.)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!