Orbán Viktor felkérésére Tarlós István újra indul a főpolgármesteri posztért

Belföld, 2018.10.10

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a következő önkormányzati választáson induljon el ismét a főpolgármesteri tisztségért. A kormányfő ezt szerdán Budapesten, a Városházán jelentette be, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal, aki vállalja a jelölést.

Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója Orbán Viktor a főpolgármester társaságában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Tarlós Istvánnak "szigorú megkötései" voltak. Ezek közül a legfontosabbról már a szerdai kormányülésen - a főpolgármester jelenlétében - döntenek: létrehozzák a budapesti fejlesztési tanácsot, amelyet Tarlós Istvánnal társelnökségben közösen fognak vezetni, és ennek keretében közösen fogják fejleszteni és építeni Budapestet - közölte a miniszterelnök, megjegyezve, hogy a meginduló fejlesztések közül több 2030-ig fut majd.

Tudatta egyúttal, hogy a 3-as metró felújításához szükséges több tízmilliárd forintos összegről is meg tudtak állapodni.

A kormányfő úgy fogalmazott: Budapest a budapestiek otthona, egyben a nemzet fővárosa és a Kárpát-medence természetes központja is, ez a meggyőződés vezeti a Budapestre vonatkozó kormányzati politikát.

Hozzátette, az elmúlt időszakban rengeteg budapesti fejlesztési programot indítottak meg, a mostani megbeszélésen egy 60 tételből álló listát mutatott be mint bizonyítékát annak, hogy a kormány elkötelezett a főváros fejlesztése mellett. A megvalósult beruházások közül megemlítette például a városligeti műjégpálya és a Nemzeti Lovarda rekonstrukcióját, a Budai Vigadó, a Dagály, a Zeneakadémia és a Gül Baba türbéje felújítását, valamint a Korányi-projektet. A folyamatban lévő ügyek közül kiemelte a budai Várnegyed, továbbá a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni úti zsidó temető felújítását, az Operaház megújítását, és a tervek szerint megépítendő új atlétikai stadiont.

A megvalósult beruházások több mint 280 milliárd forintot, a folyamatban lévők pedig több mint 600 milliárd forintot tesznek ki. Mindebben a közlekedési projektek nincsenek be, ezek esetében egy 700 milliárd forintot meghaladó tételről van szó - tette hozzá a miniszterelnök.

Azt is megjegyezte, hogy a kormány több mint 217 milliárd forintnyi adósságot vállalt át a fővárosi önkormányzattól.

"Mindannyiunknak az az érdekünk, hogy Budapest visszanyerje a régi fényét. A kormánynak az is meggyőződése, hogy Magyarország csak akkor lehet komoly ország, ha a fővárosa is komoly dolgokra vállalkozik" - mondta Orbán Viktor.

Szavai szerint ezeknek a céloknak az eléréséhez nélkülözhetetlen egy erős, magabiztos, közkedvelt polgármester. Hozzátette, a kormány és a fideszes kerületi polgármesterek véleménye egybeesik a kérdésben.

Tarlós István a sajtótájékoztatón közölte: elvállalja a jelölést.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója Orbán Viktor és Tarlós István sajtótájékoztatója
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!