Orbán Viktor miniszterelnök beszámolt az Országgyűlésnek az uniós csúcsra adott mandátum teljesítéséről (2. rész)

Belföld, 2020.08.10

Az ötödik pontban megfogalmazott források politikai és ideológiai feltételekhez kötésének kizárása ügyében a miniszterelnök megítélése szerint fontos lépést tettek. "Világossá tettem, hogy Magyarország és különösen a jelenlegi kormánypártok vezetői elkötelezettek a jogállamiság mellett, és akkor is azok voltunk, amikor a kommunizmus időszakában a totalitárius diktatúrával szemben kellett a jogállamiságért küzdenünk. A világos jogi kategóriák nélküli politikai vádak jogállamiság címszó alá gyűjtése azonban éppen a jogállam alapelveit sérti" - fejtette ki Orbán Viktor.

Mint írta, a szöveg kifejezésre juttatja, hogy "valamennyien elkötelezettek vagyunk a jogállam iránt. Azt is tükrözi, hogy valamennyien fontosnak tartjuk az Európai Unió, tehát az európai, ezen belül a magyar adófizetők pénzügyi érdekeinek védelmét. A megállapodás ugyanakkor nem tartalmaz kétértelmű politikai kijelentéseket, így a betartása esetén nem fenyeget az a veszély, hogy politikai vagy ideológiai okokból bármely tagállammal, így hazánkkal szemben pénzügyi szankciók bevezetésére kerülhessen sor" - fejtette ki a kormányfő, aki szerint szintén fontos garancia, hogy az ezzel kapcsolatos részletkérdések tisztázására az Európai Tanács egy későbbi ülésén vissza kell térniük, ahol a részletszabályok elfogadásához egyhangú döntés szükséges. Orbán Viktor mindezt úgy összegezte: Lengyelországgal vállvetve sikerült elérnünk, hogy a jogállamiság nevében, de a jogállamiság súlyos sérelmével lefolytatott uniós eljárások Magyarország kohéziós forrásait és pénzügyi érdekeit ne veszélyeztessék.

Levele végén a miniszterelnök úgy fogalmaz: "az uniós költségvetés és mentőcsomag együttesen komoly gazdasági lehetőséget teremt Magyarország számára. Az is tény ugyanakkor, hogy a koronavírus-járványra adott uniós válasz, vagyis a közös hitelfelvétel szemben áll a magyar kormány elmúlt évtizedben folytatott államadósság-csökkentő politikájával és olyan adósságközösség irányába tett lépést jelent, amely példátlan az Európai Unió történetében. A megegyezés hatálybalépéséhez tagállami parlamenti ratifikáció szükséges. Javaslom, hogy e ratifikáció során az Országgyűlés vitassa meg, hogy a korábban adott mandátum képviselete során elért eredmények elegendőek-e ahhoz, hogy az egyezség a magyar Országgyűlés támogatását elnyerje".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!