Öt év börtönre ítéltek egy ittasan halálos balesetet okozó szegedi férfit

Belföld, 2018.09.18

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék kedden egy helybéli férfit, aki 2015-ben ittasan és kábítószer hatása alatt halálos balesetet okozott - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság a vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntettében és kábítószer birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés kiszabása mellett véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.

A most 39 éves férfi, aki a baleset előtt igen nagy mennyiségű szeszes italt és korábban "kristály" elnevezésű kábítószert is fogyasztott, 2015. október 24-én éjszaka Szegedről Kiskundorozsma felé haladt autójával, öt utassal. A hátsó ülésen négyen utaztak, egyikük ölében ült egy 14 éves fiú.

A vádlott egy vasúti átjáró utáni kanyarból 105-110 kilométer/órás sebességgel hajtott ki, elveszítette az uralmat a gépjármű felett, amely két kerékre dőlve, keresztirányban sodródni kezdett. Az autó végül az útpadkának, majd egy fának ütközött, átszakította az út melletti házak kerítéseit, és a bal oldalára dőlve egy udvaron állt meg.

A sofőrt és két utast a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból. A hátsó ülésen utazó egyik 17 éves fiú a helyszínen meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!