Öt éven belül az ország legjobb agrárcégévé válhat a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

Belföld, 2018.10.05

A kormány elvárása, hogy öt éven belül Magyarország legjobb, tíz éven belül pedig Európa egyik legkiválóbb agrárcégévé váljon a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. - jelentette ki Lázár János (Fidesz) pénteken a helyszínen.

A vállalkozás által ellátott állami feladatok koordinálásáért és a tulajdonosi jogok gyakorlásáért felelős kormánybiztos a cég igazgatósági és felügyelőbizottsági ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, a 8500 hektár szántón és 1500 hektár erdőn gazdálkodó cég Magyarország tíz legnagyobb agrárgazdasága közé tartozik.

Hozzátette: a mintegy ötszáz alkalmazottat foglalkoztató cég Békés megye egyik legnagyobb vállalkozása, foglalkoztatója és adófizetője.

A cégnek mintagazdasággá kell válnia, bizonyítva, hogy az állam lehet jó gazdája a rábízott vagyonnak. Az ökológiai egyensúly megtartására mellett úgy kell gazdálkodnia, hogy megélhetést biztosít az itt dolgozóknak és családtagjaiknak, és képes segíteni Mezőhegyes működését - hangoztatta a politikus.

Lázár János úgy fogalmazott, el kell érni, hogy rangot jelentsen Mezőhegyesen dolgozni. Ezért a munkavállalók az agráriumban jellemző béreknél többet kereshetnek, de többet is kell dolgozniuk, több felelősséget vállalva.

Közölte, arra kérte a szakszervezeti vezetőket, tegyenek javaslatot új bérezési struktúrára, amelyben a premizálásnak is fontos szerepe lesz. Hozzátette: szeretné elérni, hogy az eredményben érdekelt legyen minden munkavállaló.

A kormánybiztos a legkomolyabb kihívásnak a képzett munkaerő utánpótlását tartja, ezért óriási hangsúlyt kell helyezni szerinte a mezőgazdasági képzésre. A cég a helyi mezőgazdasági szakgimnázium fönntartója, és ösztöndíjat is alapított, a jó tanulókat akár havonta 30-35 ezer forinttal támogatja.

A cég számláján 14,6 milliárd forint van, ez lehetővé tette több nagyberuházás elindítását is. Ipartelep épül a megtermelt búza, kukorica és szója tárolására, szárítására. Korszerű, 1200 állat gondozására alkalmas tehenészeti telepet alakítanak ki, folyamatban van egy 1,6 milliárd forintos összköltségű gépbeszerzés, és az új gépállomás építése - mondta Lázár János, hangsúlyozva, csak olyan fejlesztésekbe kezdenek bele, melyek megtérülnek az adófizetők számára.

Mezőhegyesen valósulhat meg az elmúlt időszak legnagyobb öntözésfejlesztési programja. Az egy időpontban öntözhető terület nagyságát a jelenlegi 2500 hektárról 5000 ezerre növelnék, ehhez 20 milliárd forintos beruházásra van szükség. A fejlesztés tervezése 550 millió forintból elindult - közölte a politikus.

Lázár János kifejtette, a cég nyitott gazdaságként fog működni, amely minden magyar gazda számára megmutatja, hogyan kell modern körülmények között, a természeti kihívásoknak megfelelve, a versenyben helytállva gazdálkodni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!