Paksi bővítés - LMP: a beruházási pénzekből a Fidesz hátországát gazdagítják

Belföld, 2017.05.19

Az LMP társelnöke szerint a Fidesz a saját  hátországát "béleli ki" a paksi bővítés címszava alatt.

Szél Bernadett pénteki sajtótájékoztatóján ezt a Paksi Atomerőmű reklám- és médiaköltéseinek adataival támasztotta alá, hangsúlyozva: szerinte súlyos pénzek tűnnek el a semmire, ennek pedig a másik célja a még független sajtó végső meggyilkolása.

Mint mondta, bővítés indokán a Magyar Villamos Művek valamint a Paks II. Zrt. az atomerőműnél is többet költ el a kormányhoz közeli sajtóban - amelyek bemutatására is ígéretet tett egy későbbi alkalommal -, de az utóbbi társaság tavalyi és idei kifizetései is meghaladták az 1 milliárd 143 millió forintot.

Ezen összeg több mint fele került öt kormány közeli médiacsoporthoz, amelyek közül elsőként a Mészáros Lőrinc jelenlegi érdekeltségébe tartozókat Mediaworks-öt és a Pannon Lapok Társaságát említette, ahová összesen 159 millió forint jutott. A Habony Árpádhoz köthető Modern Media Group és a Ripost több mint 152 millió forintot kapott - sorolta -, míg a Liszkay Gábor tulajdonában lévő Magyar Idők csaknem 108 milliót, Andy Vajna rádiója és tévéje összesen 102 milliót, Csetényi Csaba a hirdetési pénzeken keresztül pedig 62 milliót.

Hozzátette: a költségvetésben három év alatt 250 milliárd forintot már eltapsoltak a beruházásra.

A társelnök kiállt amellett, hogy monopol helyzetben lévő állami cég ne költhessen reklámra, az ugyanis szerinte kizárólag a lopásról szól, és elmondta: végigviszik a paksi népszavazás ügyét is.

A politikus Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli szavaira reagálva közölte: a kormányfőnek szerinte meg kellene értenie az unió politikai üzentét, és nem szerencsés, hogy azt egy gazdasági támadásként próbálja beállítani. Szél Bernadett egyértelmű állásfoglalásra kérte a miniszterelnököt azzal kapcsolatban: változtat-e az unió által kifogásolt politikáján.

Azzal kapcsolatban, hogy a Momentum elnöke csütörtökön megjelent az Origo portál szerkesztőségében, azt felelte: szereti azokat az akciókat, amelyek konfrontációval járnak, de szerinte az újságírókat nem kellene politikusként kezelni, nem kellene őket politikai akciók középpontjába állítani. A politikusok próbáljanak meg egymással megmérkőzni, a nagyhalakat elkapni - hangsúlyozta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!