Palkovics: 2025-re gyorsforgalmi utakon lehet eljutni minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig

Belföld, 2021.12.10

2025-re gyorsforgalmi utakon lehet eljutni minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken az M85-ös gyorsforgalmi út újabb, Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszának és a hozzá kapcsolódó, Sopron belterületét érintő Pozsonyi út új nyomvonalú szakaszának átadásán, Sopron határában.

Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszát A tárcavezető emlékeztetett, öt éve kiemelt szakpolitikai cél, hogy bármely hazai településről harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos út.

Ez a lakosok csaknem háromnegyede esetében már teljesült, 2025-re pedig a hazai települések háromnegyede - tízből kilenc ember - félórás közelségben lesz egy négysávos úthoz - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy 2019 óta minden évben legalább száz kilométerrel nőtt a hazai autópályák és autóutak hossza.

A miniszter kiemelte, hogy az M85-ös út két stratégiai célt is szolgál: beköti Sopront az országos hálózatba, másrészt magas színvonalú közúti kapcsolatot hoz létre Ausztriával, hiszen 2024 őszére elkészül a még hiányzó szakasz az országhatárig.

Palkovics László elmondta, hogy már csak három megyei jogú város, Békéscsaba, Kaposvár és Zalaegerszeg gyorsforgalmi bekötése van hátra.

Hangsúlyozta azt is, hogy három éven belül háromszorosára nő a magyar-osztrák gyorsforgalmi összeköttetések száma. 1996 óta működik az összeköttetés az M1-es autópálya Hegyeshalomig történő kiépítésével, ősszel adták át az M8-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszát, amelynek a határig történő kiépítése 2024-ben készülhet el, úgy, mint az M85-ös úté. Utóbbi minden szakaszának megépítésére 2010 óta csaknem 300 milliárd forintot fordítottak - mondta.

Emlékeztetett, európai uniós és hazai cél is az, hogy 2030-ra a felére, 2050-re pedig nullára csökkenjen a halálos közúti balesetek száma.

Palkovics László kiért a térség vasúti és kerékpáros fejlesztéseire is és azt hangsúlyozta, hogy a kormány Sopronban és térségében is közlekedési fejlesztésekkel könnyíti az emberek életét.

Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy egy éve adták át az M85-ös út Csorna és Sopron közötti szakaszát, majd idén júniusban elkészült a Balfi csomópontig tartó szakasz is. A város és a térség történelmének legnagyobb fejlesztése az út, új távlatokat nyit a régió számára - mondta.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere arról beszélt, hogy Sopron soha nem látott fejlődési pályán van. 2015 márciusában Orbán Viktor miniszterelnök elsőként Sopronnal írta alá a Modern városok megállapodást a város korábbi polgármesterével, Fodor Tamással, azóta pedig számos beruházás készült el. Egyebek mellett újjáépítették a Lenck-villát, a Szent Mihály-templomot, elkészült a belváros rekonstrukciója, a Lővér Uszoda és az új parkoló az Árpád utcában - sorolta.

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója a beruházásról elmondta, hogy a 3,9 kilométeres szakasznak a Dömper Kft. és Supterra Kft. konzorciuma volt a kivitelezője.

Az M85-ös út építésének folytatása zajlik, jelenleg a 780 méter hosszú alagutat építik.
(MTI)

Címkék

M85

Galériánk

Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszát Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszát Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszát Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszát Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszát Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszát Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Balf és Fertőrákos csomópontok közötti szakaszát
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!