Párbeszéd: kudarcra van ítélve a kormány vörös csillag elleni küzdelme

Belföld, 2017.03.20

A Párbeszéd Magyarországért szerint kudarcra van ítélve az a kormányzati kezdeményezés, amely betiltaná az önkényuralmi jelképek, így a vörös csillag kereskedelmi célú használatát.

Tordai Bence hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormány "magáról állít ki szegénységi bizonyítványt", ha azt feltételezi, hogy 2017-ben a vörös csillag elleni hadakozás a legfontosabb ügy. Hozzátette, hogy ráadásul az egyik sörgyártó ellen folytatott "hadjárat" a cég által alkalmazott magyar emberek állásait veszélyezteti.

A politikus azt kérte, hogy a miniszter és a kormány inkább más témákra koncentráljon, például a lakhatási problémák felszámolására vagy az egészségügy rendbetételére.

A parlament honlapján múlt hét hétfőn jelent meg az a Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes és Lázár János (Fidesz) által jegyzett törvényjavaslat, amelyik megtiltatná az önkényuralmi jelképek általános kereskedelmi célú felhasználhatóságát.

Csütörtökön, újságírók előtt Semjén Zsolt a törvényjavaslatot "absztrakt erkölcsi megfontolással" indokolta, ugyanakkor kérdésre nem cáfolta, hogy összefüggés van a Heineken cégérével és az Igazi Csíki Sör forgalmazásának akadályozásával. Megjegyezte: a Heineken logójában vörös csillag szerepel, ami nyilvánvaló politikai tartalom.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!