Pintér: migrációról, határvédelemről, biztonságról tárgyaltak a Salzburg Fórum tagjai

Belföld, 2017.06.20

A migrációról, a határvédelemről és a biztonságról tárgyaltak a Salzburg Fórum miniszteri konferenciájának tagjai Budapesten - ismertette a résztvevő országok képviselői jelenlétében nemzetközi sajtótájékoztatón a magyar belügyminiszter kedden.

Pintér Sándor azt mondta: a felek megállapították, hogy biztonságosabb lett a környezetünk a két évvel ezelőtti helyzethez képest, ugyanakkor nagyon kell vigyázni arra, hogy ezt a jövőben is garantálni tudják.

Beszámolt arról is, hogy egyetértettek a külső határvédelem megerősítésében, valamint abban, hogy a nyilvántartásokat folyamatosan frissíteni és ellenőrizni kell.

Pintér Sándor jelezte: a fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy ha valamelyik tagországnak szüksége van segítségre, a Frontex keretein belül megfelelő támogatást adnak egymásnak a határvédelem biztosítása érdekében.

A belügyminiszter hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az EU területére bejutókat nyilvántartásba vegyék, ugyanakkor szükség van arra is, hogy az egyes államok a lehető leggyorsabban megosszák egymással ezeket az információkat, adatokat.

Az információ- és adatcsere alapozza meg azt, hogy növelni lehessen a biztonságot - mondta. Ebben az Európai Unió egyes szervezeteinek is részt kell venniük, és kiemelte példaként az Europolt, a Frontexet, valamint az Interpolt - tette hozzá.

Szólt arról is, támogatják, hogy a Frontexet Szerbiában és Macedóniában is bevethessék.

Pintér Sándor elmondta: az osztrák küldöttség elkészítette egy akcióterv tervezetét, amelyet reményeik szerint a következő, lengyel elnökség alatt el tudnak fogadni.

A Salzburg Fórum következő, lengyel elnöksége képviseletében Jakub Skiba államtitkár elmondta: bár Lengyelország a legészakabbra van a fórum tagjai közül, tökéletesen érti az illegális migrációnak kitett országok problémáit. Megjegyezte: az illegális bevándorlás nyugat-balkáni útvonala jelenleg nem aktív, de ez nem jelenti azt, hogy nem élénkülhet fel, erre fel kell készülni. Kitért arra: nem állítja, hogy közvetlen összefüggés van a migráció és a terrorizmus között, de a "migránsság", amely "jogi visszaélésen alapul", össze akarja keverni a menekültügyet a bevándorlással.

Wilhelm Sandrisser, az osztrák szövetségi belügyminisztérium főigazgató-helyettes arról beszélt, büszkék a fórum eddigi eredményeire, és dolgoznak azon, hogy a mostani ülésre készített akciótervet meg tudják valósítani.

Valentin Radev bolgár belügyminiszter azt emelte ki, hogy két napig konstruktív légkörben tudtak beszélni a migrációról és a terrorizmusellenes küzdelemről. Úgy vélte, Európa a fórum munkája nyomán lassan megtalálja a módját, hogyan lehet megállítani az illegális migrációt.

Damir Trut horvát miniszterhelyettes arról beszélt, érintettek a migráció és a terrorizmus megfékezésében, és tapasztalataikat, amelyeket abban szereztek, hogy miként lehet a turisták biztonságát garantálni, megosztják a fórummal is.

Jiri Novacek belbiztonságért felelős cseh miniszterhelyettes is fontosnak nevezte a határok védelmét. Megjegyezte, hogy a találkozón a közös európai menekültügyi rendszer értékelésével is foglalkoztak. Úgy fogalmazott: a Salzburgi Fórum tagállamai egyetértettek azzal, hogy természetellenes a menekültek automatikus elosztása.

Robert Marin államtitkár, a Román Köztársaság képviselője az adatokhoz való hozzáférést, a terrorizmus elleni harcot nevezte a találkozó legfontosabb témáinak. Egyúttal köszönetét fejezte ki a fórum tagjainak, hogy segítséget nyújtottak Románia, Bulgária, és Horvátország csatlakozásához.

Andréj Spenga szlovén államtitkár konstruktívnak nevezte a tárgyalást, egyúttal a regionális együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet, célként megfogalmazva, hogy ennek keretében ne csak földrajzi útvonalak, hanem közös érdekek is összekössék feleket. Hangsúlyozta: nem köthetőek határvonalakhoz a biztonsági kihívások, azok mindannyiunkra egyforma veszélyt jelentenek és csak együtt tudunk megküzdeni velük.

A közép-európai országok 2000-ben osztrák kezdeményezésre alakították meg a Salzburg Fórum nevű belbiztonsági partnerséget. A fórum tagállamai Ausztria, Bulgária, Horvátország, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!