Polgármester: rendkívül sikeres pénzügyi évet zárt Zalaegerszeg

Belföld, 2014.04.18

Rendkívül sikeres pénzügyi évet zárt Zalaegerszeg, a nyugat-dunántúli városok legjobb pénzügyi teljesítményét nyújtotta tavaly - mondta a zalai megyeszékhely polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) a város csütörtöki közgyűlésének témáiról szóló tájékoztatón kifejtette: 12,9 milliárd forintos induló költségvetéssel nyitotta a város a tavalyi évet, de a jelentős pályázati aktivitásnak, az adósságkonszolidációnak és a kiegészítő állami támogatásoknak köszönhetően 20,4 milliárd forintra emelkedett év végére a költségvetési főösszeg.

A polgármester hozzátette: a zárszámadás végső összege mindössze 200 millió forinttal marad el a 2012-es évitől, miközben tavaly a pénzügyeket érintő jelentős átrendeződés volt az önkormányzati és az állami szféra között. Ezek sorában említette, hogy az iskolák szakmai működtetése és költségvetési kiadásai az államhoz kerültek át, a járási hivatalok kialakításával pedig a polgármesteri hivatal létszáma és ezzel a költségvetése is csökkent.

Az elmúlt évben mintegy nyolcmilliárd forint fejlesztési forrást sikerült Zalaegerszegre hozni, s számításai szerint ez a Nyugat-Dunántúlon a legsikeresebb teljesítmény volt a városok összehasonlításában - mondta Gyutai Csaba.

Kitért arra is, hogy a közgyűlés egyebek mellett a zalai megyeszékhely közbiztonsági helyzetéről is tárgyalt, amelyről megállapították, hogy szinte minden fontos rendőrségi mutató javulást jelez. A bűncselekmények száma csökkent, a felderítésük javult, kiseb mértékben nőtt viszont az önkormányzatnak évente több tízmilliós kárt okozó közterületi rongálások, valamint a közlekedési balesetek száma.

Zalaegerszeg - Nyíregyházához és Szegedhez hasonlóan - a belügyminiszter felkérése alapján részt vesz egy svájci tapasztalatokra épülő programban, amelynek keretében közösségi rendőrök dolgoznak majd a városban. Ők nem a bűnüldözéssel vagy a közlekedésirányítással foglalkoznak, hanem a megelőzéssel, egyfajta szociális segítőként működnek közre a város közbiztonságának további javításában - jelezte a polgármester.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!