Rendkívüli évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház

Belföld, 2021.05.29

Nehéz, de tartalmas évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház - a színfalak mögött folyamatos munkavégzés zajlott, a művészek számos online tartalommal szórakoztatták a közönséget, és megtörtént az intézmény szervezeti összeolvadása a Szegedi Szabadtéri Játékokkal - tájékoztatta szombaton a teátrum az MTI-t.

A közlemény szerint Barnák László főigazgató úgy fogalmazott, a társulat egészségileg, mentálisan, lelkileg, anyagilag nehéz időszakon van túl. A járvány szinte mindenki életét megváltoztatta, megviselte, átalakította. A színész rendező, aki a megpróbáltatások ellenére optimistán tekint a jövőbe elmondta, a társulat több mint 90 százaléka már megkapta az oltást, és egész évadban a biztonsági szabályozások maximális betartásával, fegyelmezetten folyt a munka az intézményben.

Horgas Ádám főrendező felidézte, a színháznak az őszi erős kezdés után be kellett zárnia, majd most megnyitott, hogy bezárja az évadot. Valódi színházélménnyel, a nézőtéren ülve, az évad elején csupán 55 alkalommal, legutóbb pedig a Szeged napi ünnepi gálán és Varsányi Anna Az eprésző kislány című vígjátékának bemutatóján találkozhattak a nézők. A társulat által készített 21 online tartalom azonban rekordszámú, csaknem 700 ezer megtekintést ért el. Közönség nélkül ugyan, de hat produkció teljes bepróbálására - A padlás, 39 lépcsőfok, Dido és Aeneas - Négyhangú opera, Blue, Black Comedy is sor került, ezek az előadások a következő - remélhetőleg zavartalan - évadban láthatók majd.

Dinyés Dániel zeneigazgató kitért arra, mennyire nehéz úgy próbálni egy darabot, hogy nem tudják, mikor számíthatnak a bemutatóra, mégis mindenki becsülettel vette ki a részét a munkából, így a járvány idején megmutatták, mekkora erővel és tartással bír a társulat.

A színház épületeiben a lezárások teljes időtartama alatt folytatódott többek között az irodák, közösségi terek felújítása, az informatikai rendszer fejlesztése és elkészült a Széchenyi téri raktárépület is, melynek hivatalos átadása megtörtént, megkezdődött a jelmezek átszállítása a modern jelmezraktárba.

Az intenzív napi munkavégzés mellett februártól májusig lezajlott a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok strukturális összeolvadása, és ahogy a főigazgató fogalmazott, a munkatársak mindent megtesznek azért, hogy "nyáron a csillagtetős színpadon látott produkció legyen a nap fénypontja".
(MTI)

Címkék

Barnák László
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!