TV műsor

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a szegedi Fidesz

Belföld, 2020.01.14

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a szegedi Fidesz, a Gyulai Törvényszéknek a "VIP parkolóbérletek" ügyében az önkormányzat korábbi vezetőit elmarasztaló ítélete miatt - jelentette be a párt helyi szervezetének alelnöke kedden a Tisza-parti városban.

Tápai Péter sajtótájékoztatóján azt mondta, bebizonyosodott, a városházán törvénytelen dolgok folynak, Botka László kollégáit elítélték, mert teljesen jogtalanul osztogattak parkolóbérleteket a városban. Hozzátette: azért voltak ilyen kelendőek a bérletek, mert akkor is igen drága volt a parkolás.

A Fidesz kezdeményezi, hogy a rendkívüli közgyűlésen tekintsék át a parkolás teljes szabályozását, hogy valóban azok jussanak bérlethez, akik a városért dolgozzanak. Ad hoc bizottság létrehozását is indítványozzák annak érdekében, hogy kiderüljön, kik lehetnek érintettek még az ügyben, akik eddig nem kerültek a hatóság látókörébe - közölte a kormánypárti politikus.

Tápai Péter hangsúlyozta, Botka László elítélt munkatársainak, a korábbi címzetes főjegyzőnek - aki igazgatósági tag a Szegedi Vízmű Zrt.-ben -, illetve a polgármester kabinetfőnökének erkölcsi okok miatt le kellene mondaniuk posztjukról.

A Gyulai Törvényszék másodfokon 1,35 és 2,5 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta pénteken az ingyenes szegedi parkolóbérletek ügyében indult perben a vádlottakat, a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetőit, a város egykori címzetes főjegyzőt, a korábbi alpolgármestert, valamint Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester kabinetfőnökét.

A törvényszék megállapította, hogy a vádlottak 2010 és 2012 között ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Olyan személyek is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.

A 2008-ban és 2009-ben kiosztott bérletek ügyében indult eljárást elévülés miatt megszüntette a bíróság. E döntés ellen az ügyész és a védelem is fellebbezést jelentett be, a bűnösség megállapítását és súlyosabb büntetés kiszabását, illetve bűncselekmény hiányában történő felmentést kérve.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!