Rendvédelmi kar elnöke: fontos javaslatokat tett a szervezet az elmúlt években

Belföld, 2017.03.26

Fontos javaslatokat tett a Magyar Rendvédelmi Kar (MRK) az elmúlt négy és fél évben a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai és közalkalmazottai érdekében - mondta a szervezet elnöke vasárnap egy sajtóbeszélgetésen a Pesti Magyar Színházban, ahol a rendvédelem hősi és szolgálati halottjai hozzátartozóinak, továbbá nagycsaládos tagjainak rendeztek jótékonysági előadást.

Dobson Tibor felidézte, hogy 2012 januárjában hozták létre az MRK-t, amelynek hat tagozata működik: a rendőrségnél, a büntetés-végrehajtásnál, az adó- és vámhivatalnál, a katasztrófavédelemnél, a polgári titkosszolgálatoknál, valamint az Országgyűlési Őrségnél.

A tűzoltó dandártábornok lényegesnek nevezte a 65 ezer hivatásosból és 15 500 közalkalmazottból álló közösség összefogását.

Közölte: az MRK olyan jogszabályok kidolgozásában vett részt, amelyek közvetlenül érintik az állomány munkáját.

Értékelése szerint az egyik legfontosabb feladat az életpályamodell kialakítása volt. Az MRK sok javaslatot tett az illetmény- és előmeneteli rendszer kialakítására, hogy kiszámítható életutat, egészségi állapotuk megromlása esetén pedig más munkát biztosítsanak az egyenruhásoknak.

Dobson Tibor felidézte, hogy 2015 nyarán 30 százalékkal növelték az illetményeket, ezt további 5-5 százalékos emelés követi minden év elején, így 2019 januárjáig összesen 50 százalékkal nőnek a bérek.

Pénzzel jár az évente kétszer tartott teljesítményértékelés is, ennek keretében idén 12 milliárd forintot osztanak szét.

Idén 2,8 milliárd forint lakhatási támogatás áll rendelkezésre: kamatmentes munkáltatói kölcsönnel támogatják a családalapítást - folytatta az MRK-elnök.

Kitért azok helyzetére, akik elveszítették az egészségi alkalmasságukat a szolgálatra. Őket lehetőleg igyekszenek a közszférában, például önkormányzatnál elhelyezni, bérüket ugyanakkor úgy állapítják meg az új pozíciójukban, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amennyi a hivatásos illetményük volt. Amennyiben egy érintett egészségkárosodása olyan nagy mértékű, hogy egyéb munkára sem alkalmas, járadékot folyósítanak neki - fűzte hozzá.

Törvénymódosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy ne csak azok mehessenek el előrehozott rendelkezési állományba a 65 éves kortól elérhető nyugdíjat megelőzően, akik már betöltötték a 60. életévüket, hanem mindazok, akik fel tudnak mutatni 30 év "effektív" szolgálati viszonyt, függetlenül attól, hogy milyen korúak.

Dobson Tibor arról is szólt: a közalkalmazottak helyzetén szintén javítanának, hogy ne hagyják el a pályát a versenyszféráért.

Mindezeket az intézkedéseket nem az MRK hozta, azonban részt vett a kialakításukban - hangsúlyozta a szervezet elnöke, megjegyezve, hogy júniusban választásokat tartanak a rendvédelmi karnál.

Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója arról beszélt, hogy már két éve működnek együtt az MRK-val. A kulturális intézménynek fontos, hogy segítsen a nehéz helyzetbe került családokon. A hátrányos pozícióból induló gyermekeknek ugyanúgy joguk van a kultúrához - jelentette ki, hozzátéve: remélhetőleg megszeretik a színházat, és később is igényük lesz rá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!