Rogán: Soros megtartotta az eligazítást Brüsszelben

Belföld, 2017.11.17

Soros György megtartotta az eligazítást Brüsszelben és az Európai Parlament ennek megfelelően viselkedett, amikor szavazott a felső korlát nélküli kötelező betelepítési kvótáról - erről Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter beszélt péntek este az Echo Tv Mélymagyar című műsorában.

Rogán Antal úgy fogalmazott: "a gazda nem hagyta magára az Európai Parlamentet". Hozzátette: néhány nappal a szavazás előtt Soros György Brüsszelbe látogatott és találkozott az EP azon képviselőjével, aki a bevándorlásügyekért felelős, és aki a kötelező betelepítési kvóta legnagyobb harcosa.

Az Európai Parlament ennek megfelelően viselkedett, amikor nagy többséggel megszavazta a felső korlát nélküli kötelező betelepítéseket, azt, hogy ennek állandó mechanizmusnak kell lennie, a betelepítéseket el kell indítani, a családegyesítést meg kell könnyíteni, valamint a nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat) a menekültügyi eljárásokba be kell vonni.

A miniszter kitért arra is, hogy az Európai Bizottság ezt még meg is fejelte egy másik döntéssel. Eszerint azt javasolják, most, hogy a téli időszakban a tengeri útvonalon keresztül a bevándorlás lelassult, 50 ezer bevándorlót Törökországból "hozzanak be" és osszák szét. Az EP pedig kifejezetten azt javasolja, hogy ott kell elsőként szétosztani bevándorlókat, ahol eddig a legkevesebbet fogadták be, tehát a közép-európai államokban.

Rogán Antal kitért arra is, hisz abban, és szerinte érdemes ebben minden magyar polgárnak hinnie, hogy az Európai Unió nem Brüsszel Európája, hanem a nemzetek Európája. Brüsszelben bárhogy ügyeskednek, végső soron nem fogják tudni az unió alkotmányos alapelveit rögzítő szerződéses eljárásokat megváltoztatni.

Megjegyezte: 2019-ben európai parlamenti választások lesznek, és azon az emberek döntenek, s a bevándorlás - meglátása szerint - megkerülhetetlen kérdés lesz.

Kiemelte: az uniós intézményekben képviselt álláspontok megváltoztathatók.

A tárcavezető arra a felvetésre, hogy óriási erők mozdultak meg azért, hogy a visegrádi országcsoportot (V4) szétverjék, azt mondta: szerinte erre nincs esély. Kifejtette: mindenkinek vannak külön szempontjai, de a négy ország esetében számtalan terület van, ahol közösek az érdekek. Egyik példaként említette, hogy a V4-ek együtt Németországgal nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolítanak le, mint bárki más a világon. Meglepően erős az összetartás a baloldali és a jobboldali gondolkodású kormányfők között a V4-eknél - mondta a miniszter.

Arról, hogy az Európai Parlament az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást készíti elő Lengyelországgal szemben, azt mondta: nevetséges, nonszensz és elképzelhetetlen, hogy belpolitikai okok miatt olyan eljárást folytassanak le egy tagállam ellen, mint Lengyelország esetében, s ennek semmi köze a az unió valós értékeihez.

Rogán Antal a Jobbikról azt mondta: a hatalomért és a pénzért mindenre képes. Amikor pénzre volt szükség, megállapodtak Simicska Lajossal, amikor hatalomra van szükség, minden további nélkül megállapodnak Gyurcsány Ferenc pártjával és a baloldallal, akiket korábban teli szájjal, fröcsögve szidtak.

Ha a szövetségkötéseket nézik, akkor nem elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány-Vona kormány alakuljon - jegyezte meg a miniszter, aki szerint az élet azonban egyáltalán nem így működik, s a szavazók egyáltalán nem biztos, hogy így gondolkodnak.

Kitért arra is: a napokban nyilvánosságra került idézetek azt bizonyítják, hogy a Jobbik olyan radikális párt, amelytől az antiszemitizmus egyáltalán nem áll távol. Emellett ugyanúgy gondolkodnak a cigányságról, mint a zsidóságról - mondta.

Mi úgy gondoljuk, Magyarországon az összes kisebbség védelmet érdemel, a magyar zsidóság és a magyar cigányság értéket képvisel, ki kell mellettük állni, meg kell a kultúrájukat védeni - jelentette ki Rogán Antal, aki szerint a Jobbik ennek az ellenkezőjét képviseli.

Azon is el kell gondolkodni valójában milyen elveket, érdekeket képviselnek - mondta és utalt a Soros-terv 7. pontjára, miszerint mindenáron el kell takarítani azt a kormányt, amelyik az útjában áll az európai bevándorláspolitika megvalósításának. Eszerint ennek érdekében az ördöggel is össze kell fogni - közölte. Kifejtette: a baloldali értelmiség megkapta a tanácsot azoktól, akik eddig finanszírozták őket, a Soros-szervezetektől, azaz, hogy a Jobbikot is tisztára kell mosni, mert az a lényeg, hogy együtt közösen próbáljanak megalakítani egy olyan kormányt, amely megnyitja a határokat - közölte Rogán Antal, aki szerint azt tűzték ki célul, hogy a végén mindannyian összefognak, Gyurcsánytól Vonáig.

Úgy látta: a baloldalon Botka László távozásával Gyurcsány Ferenc már a kapuk előtt áll, és alig várják, hogy belépjen. Megint ő fújja passzátszelet, s diktálja, hogy mi történjen - vélte.

Szólt arról is, hogy az országot egyrészt meg kell védeni a külső erőktől, és azon eredményeket is meg kell védeni, amiket elértek. Ma abban a helyzetben vannak, hogy visszaszerezték a közműszektort, megvolt a rezsicsökkentés, tudják tartani az eredményeket. Az ország pénzügyei rendben vannak, a munkanélküliség az unióban az egyik legalacsonyabb, s a bérek is lassan, folyamatosan emelkednek - sorolta Rogán Antal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!