Sargentini-jelentés - Bűncselekmény hiányában elutasította a főügyészség az európai parlamenti képviselők önfeljelentését

Belföld, 2018.10.08

Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség az önmagukat hazaárulás miatt feljelentő európai parlamenti képviselők beadványát.

A Keresztes Imre főügyész által aláírt közlemény szerint a képviselők a feljelentést arra alapozták, hogy szeptember 12-én megszavazták a Sargentini-jelentést, ezt követően pedig egyes sajtótermékekben megszólaló politikai közszereplők azt mondták, a jelentés megszavazói lényegében hazaárulást követtek el.

Az önfeljelentők erre utalva kérték maguk ellen az eljárás megindítását.

A főügyészség tudatta: az európai parlamenti képviselőket - az európai uniós és a magyar szabályozás szerint is - "immunitás" illeti meg szavazataikkal, illetve megbízatásukkal kapcsolatban közölt tények, vélemények elhangzásával összefüggésben, így a képviselő szavazata alapján bíróság vagy hatóság előtt nem vonható felelősségre.

Emiatt a feljelentők által megjelölt bűncselekmény nem állapítható meg, ezért a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a feljelentést.

A Demokratikus Koalíció két EP-képviselője, Molnár Csaba és Niedermüller Péter tett önmaga ellen feljelentést hazaárulás miatt Polt Péter legfőbb ügyésznél.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!