Schiffer András kilépett az LMP-ből

Belföld, 2018.05.07

Kilépett az LMP-ből Schiffer András pártalapító, egykori társelnök. Közösségi oldalán hétfőn azt írta, az "utolsó csepp a pohárban" Szabó Szabolcs (Együtt) csatlakozása volt az LMP parlamenti frakciójához. Az LMP köszönetet mond a párt alapítójának és sajnálattal veszi tudomásul Schiffer András kilépését.

Schiffer András, az LMP távozó frakcióvezetőjének sajtótájékoztatója A politikus két évvel ezelőtt vonult vissza a párt vezetéséből és adta vissza parlamenti mandátumát, párttagságát azonban mostanáig fenntartotta.

Mint közölte, akkor úgy látta, másfajta közéleti szerepvállalása jótékony harmóniában lesz az LMP politikájával, de - fogalmazott -, nem így alakult. Ez számára múlt szeptemberben, a "werberi stratégia élesítésénél vált nagyon világossá". Miután pártja Ron Werber kampánystratégával kezdett dolgozni, fokozatosan vonult ki a párt belső életéből.

"Az utolsó csepp a pohárban: Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása az egykoron általam vezetett parlamenti frakcióhoz" - írta, kifogásolva, hogy míg számára a szabadkereskedelem előrenyomulásának megállítása a cél, Szabó Szabolcs szerint a szababdkereskedelem jó.

A pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva - fogalmazott.

Sorait úgy zárta: az LMP 2013-as újjászületésénél azt írta ki a képzeletbeli homlokzatra: "Van, ami nem eladó!"; azóta ez a jelmondat is a feledés homályába veszett.

Az LMP közleményében reagált a hírre, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. Ebben köszönetét fejezi ki Schiffer Andrásnak. Mint írták, nélküle ez a párt nem jött volna létre, és ma nem létezne. Ő rakta le az ökopolitika alapjait Magyarországon és az ő munkája is kellett ahhoz, hogy az LMP ma a régió legerősebb zöldpártja.

"Kilépését sajnálattal vesszük tudomásul, ugyanakkor sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is" - zárul a közlemény.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!