Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs Balett

Belföld, 2017.06.07

Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs Balett, amely ősszel ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját - közölte Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője szerdán a Tisza-parti városban.

A társulat összesen 72 előadáson lépett föl, ebből 25 alkalommal Szegeden - mondta a táncművész az együttes évadzáró sajtótájékoztatóján.

Tavaly a táncműfajból elsőként a Szegedi Kortárs Balett nyerte el a Müpa évad társulata elismerését, így a budapesti közönség több bemutatón is láthatta az együttest. A hazai meghívások és fesztivál fellépések mellett az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a társulat Kanadában és Bulgáriában is vendégszerepelt.

Az elmúlt hónapok során aktuális témákat, izgalmas zenéket földolgozó, különleges darabok jöttek létre. Elsőként októberben Henryk Górecki lengyel zeneszerző utolsó művére, a IV. Szimfóniára készült eARTh című, a környezet védelmét középpontba helyező produkcióját mutatta be a társulat. Ezt novemberben Enrico Morelli olasz vendégkoreográfus Menyegző című munkája követte. Ez utóbbi darab fődíjat kapott a XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozón Veszprémben.

Februártól játszották Juronics Tamás egy elképzelt európai meseország lakóinak sajátos viszonyaiba bepillantást engedő Abszurdia című koreográfiáját. A darabot július elején Szentpéterváron is bemutatják. A művész úgy fogalmazott, biztos abban, hogy a műben az orosz közönség is felfedezi a saját életére utaló helyzetkomikumot.

Az évad utolsó premierjeiként Christoph Willibald Glück Don Juan és Antonio Vivaldi Négy évszak című művére készített egy férfi, illetve egy női történetet bemutató koreográfiát Juronics Tamás.

1987. szeptember 27-én tartották a Szegedi Balett első bemutatóját, így idén ünnepli harmincadik születésnapját a társulat. Ennek nyitányaként augusztus 24-én a Szegedi Szabadtéri Játékok ajándékkoncertjén az együttes egyik sikerdarabját, a Carmina Buranát adják elő a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Az évforduló alkalmából szeptember 30-án a szegedi közönség köszöntheti a művészeket, majd november 8-án, Imre Zoltán, a társulat alapítója születésének évfordulóján a Müpában gálaműsoron idézik fel az elmúlt három évtized történéseit.

Pataki András, a balett igazgatója elmondta, az önkormányzati támogatás emelkedésének és a kulturális tárca segítségének köszönhetően biztos anyagi háttérrel kezdheti a jubileumi évadot az együttes.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!