Szabó szerint nem szabadott volna elkezdeni a Mars tér felújítását

Belföld, 2017.08.29

Szabó Bálint ismét szolgálatba helyezte magát, hiszen egyre rendszeresebbé váló sajtótájékoztatóin rutinból támadja Botka László szegedi polgármestert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. Ezúttal egy nyolc évvel ezelőtti ügy került terítékre.

Szabó a Mars térre hívta a sajtót, ami sejttette a tájékoztató témáját. Véleménye szerint 2009 decemberében a polgármester jogellenesen bontatta le azokat a bódékat a téren lévő piacon, melyek tulajdonosai azóta is perben állnak a várossal. A bontásra azért volt szükség, mert a város teljesen meg akarta újítani a piacot, a régi, elavult árushelyek azonban útban voltak. Szabó Bálint állítása szerint az 1,9 milliárd forintos uniós támogatásból épült piac csak idén februárban kapta meg a használatba vételi engedélyt.

Ez azt jelenti, hogy az ügyvéd szerint ez alatt a hét év alatt nem szabadott volna egyetlen kapavágást sem tenni, mivel folyamatban lévő peres ügyek zajlottak, melyek kimenetele kétséges volt. A felújítás ugyanakkor szükséges volt, hiszen a város központjában egy meglehetősen elavult infrastruktúrával működött a piac. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt futó Új Magyarország Fejlesztési Program első ciklusa jó lehetőség volt a szegedi belváros rehabilitációra és a szegedi piac rekonstrukcióra.

Szabó szerint azonban azok is bűnt követtek el, akik megítélték a 2009-ben benyújtott uniós pályázatot, még akkor is, ha az elbírálás már az első Orbán-kormány idejére esett. Az ügyvéd állítja, hogy ő pártsemleges, ha bűnösök vannak az egykori és mostani fideszes vezetők között, nekik is börtönben a helyük.

Szabó Bálint természetesen elsősorban Botka Lászlót hibáztatja, aki miatt tucatnyi bódét és négy épített ingatlant dózeroltak le. Szabó azt sem bánta volna, ha a jogi viták miatt még ma sem lenne új piac Szeged központjában, ugyanis szerinte a polgármester hibás döntése miatt a városnak milliárdokat kell majd visszafizetnie. Szabó úgy tudja, hogy az EU csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálódik az ügyben.  
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!