Szeged kultikus helyszínein forgatnak egy ifjúsági filmet

Belföld, 2021.05.20

Csütörtökön a volt Temesvári körúti óvoda épületében kezdték el forgatni a Tessék engem elrabolni! című zenés családi darab filmes változatát. A produkcióra pályázati pénzt nyert a Szegedi Pinceszínház.

Tessék engem elrabolni!
Mint minden rendes mozit, ezt is az utolsó jelenetek felvételével kezdtük – mondta Klucsik Edit, a film rendezője az első forgatási napon a volt Temesvári körúti óvoda épületében. A Szeged Televízió szerkesztője előtt nagy feladat tornyosul, hiszen eddig játékfilmet nem rendezett, de van komoly dokumentumfilmes tapasztalata. Segítségére van Janik László, aki a pinceszínházban 2019-ben bemutatott előadását adaptálta filmre. Nem volt könnyű dolga, hiszen a mintegy kétórás darabot kellett 60 percre leszűkítenie. Janik a sajtó képviselőinek elmondta, hogy Szegedre írta az új változatot, így mód nyílik arra, hogy a filmben bemutassák a város kultikus helyszíneit. Ilyen lesz például a Szent István tér, a hattyasi Rendező téren lévő régi mozdony környéke, valamint a Móra park. Különlegessége a filmes változatnak, hogy zenés, táncos formában meséli el az ifjúsági történet több fontos epizódjait. A két évvel korábbi színházi változatban 19 gyerek szerepelt, ők mindannyian szerepet kapnak a filmben is.

A produkcióra 10 millió forintot nyert a Szegedi Pinceszínház az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán, ahol feltétel volt, hogy helyi stáb közreműködésével készüljön el az alkotás. Ezért vonták be a megvalósításba a Szeged Televízió munkatársait, akik biztosítják a teljes technikai hátteret is. Vannak szponzorok is, így többek között ennek köszönhetően szűrik meg minden forgatási napon a stáb tagjait, így a koronavírus-járvány miatt nem kell aggódniuk az alkotóknak. A filmben fontos szerepet kapnak a medicinlabdák, melyeket az Arany János Általános Iskola adja kölcsön.

A főbb szerepekben a Szegedi Pinceszínház művészei, Janik László, Kis Kata, Kancsár Orsolya, Kálmán Zsófia, Rácz László és Gargya Balázs láthatóak majd, a Barátok köztből is ismert Tóth Károllyal kiegészülve. Az ifjúsági szerepeket pedig tehetséges gyermekszínészek alakítják, akárcsak a színpadon. A főszereplő Misit Vajda Vince kelti életre. Főleg a gyermekszínészekre való tekintettel igen rövidre szabták a forgatási időt, hiszen nem egészen egy hét alatt fel akarják venni az összes jelenetet. Az időjárás persze közbeszólhat, így például már a csütörtök délutánra tervezett forgatásokat az eső miatt el kellett halasztani.

(Webrádió)

Címkék

Tessék engem elrabolni!

Galériánk

Tessék engem elrabolni! Tessék engem elrabolni!
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!