TV műsor

Szent-Györgyi-emlékkiállítás nyílik Szegeden

Belföld, 2017.11.08

Emlékkiállítással tisztelegnek Szent-Györgyi Albert előtt abból az alkalomból, hogy a szegedi egyetem egykori rektora nyolcvan éve kapta meg a Nobel-díjat jórészt a Tisza-parti városban végzett kutatásaiért.

A Szegedi Tudományegyetem és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club által rendezett tárlat szombattól látható a felsőoktatási intézmény Rektori Épületének aulájában - tájékoztatta az egyetem közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A kiállításon ismerheti meg először az érdeklődő közönség azokat a Szent-Györgyi-relikviákat, melyeket legutóbbi szegedi látogatásán adott át, illetve azt követően Amerikából küldött el a Nobel-díjas tudós özvegye. A személyes tárgyak között van egy preparátumok készítésére szolgáló, vágólapra szerelt bicska, egy pecsét, monogrammal ellátott bőr táska, tolltartó, logarléc, valamint egy kézi spektroszkóp is. Szegedre érkezett több kézirat is, köztük A világról címet viselő, valamikor a hatnapos háború idején született munka, amely egy nagyobb mű egyik fejezete lehet.

A tárlaton bemutatandó tablók és tárgyak jórészt a Nobel-díjas tudós előtt tisztelgő két szegedi emlékszobának, az SZTE Klebelsberg Könyvtár gyűjteményének és a Móra Ferenc Múzeumnak a Szent-Györgyi Alberthez kötődő érdekességeit reprezentálják.

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club az eddig a nyilvánosság számára elérhetetlen dokumentumok bemutatásával arra is emlékeztet, hogy a szervezet elődjének számító szervezet elnöki feladatait egykor maga a tudós látta el.

A kiállítás december 10-ig látható, ekkor lesz nyolcvan éve, hogy az addigi, jórészt a szegedi egyetemen végzett kutatásaiért elnyert Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert átvette Stockholmban.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!