Szerdán beindul a Szegedi Ifjúsági Napok

Belföld, 2022.08.24

Kedden 17 órakor hivatalosan is megnyitotta kapuit a dél-alföldi régió legnagyobb, fesztiválszezont záró eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok.

SZIN 2022 fellépők Az eseményre a már jól megszokott és bevált helyszínen, a szegedi Partfürdő területén kerül sor, ahol szerdától szombatig több világsztár, valamint kétszáznál is több program várja a fiatalokat. A kempingezők kedden 17 órától érkezési sorrendben vehették birtokba a helyszínt, épülhettek a sátrak a négynapos rendezvény idejére. A nyári fesztiválszezon hagyományosan utolsó nagy durranása 5 színpaddal, valamint további 9 helyszínnel várja a bulizni vágyókat. A SZIN-en idén is lesz Civil Falu, ahol többek között a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal is jelen lesz minden nap 14-től 19 óráig, ahová a fesztiválozók akkor is fordulhatnak, ha elveszítették okmányaikat, valamint alkoholszint-mérés is lesz. A Mátrix Közhasznú Alapítvány önkéntesei 600! tábla csokival várják az édesszájú fesztiválozókat, céljuk, hogy felhívják a figyelmet az örömszerzés és az egymásra figyelés fontosságára. A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár idén is tiszteletét teszi a SZIN Civil Falujában, ahol különféle játékokkal, vakrandis könyvekkel és értékes nyereményekkel várják az érdeklődőket.

A SZIN első napján, azaz szerdán színpadra lép többek között Rag 'N' Bone Man, a Russkaja, valamint a Carson Coma is, aki legutóbb a Szigeten is koncertezett, de a Bagossy Brothers Company-ra is biztosan tömegek lesznek kíváncsiak. Zárjuk együtt a nyarat Szeged legnagyobb fesztiváljával.

A bérletek ugyan elfogytak, de napijegy vásárlására még van lehetőség, aki esetleg még nem vette volna meg a belépőjét, ide kattintva megteheti.

Repüljön velünk vissza az időben, tekintse meg archív fényképgalériánkat. Ilyen volt a SZIN évekkel ezelőtt.

(Webrádió)

Címkék

SZIN Szegedi Ifjúsági Napok 2022

Galériánk

SZIN 2022 fellépők SZIN 2022 fellépők
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!