Szerdán indul a SZIN

Belföld, 2021.08.21

Augusztus 25-én nyitja kapuit a legnagyobb hazai nyárzáró fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok. A SZIN idén egy nappal hosszabb lesz, viszont a tavaly meghirdetett árakon és a Tisza-parti fesztiválon láthatjuk majd a legtöbb hazai fellépőt.

SZIN 2021
Halott Pénz, Majka & Curtis, a Tankcsapda, a Wellhello, Ákos, Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, az Irie Maffia, és jön a Carson Coma és a Csaknekedkislány is. A legerősebb hazai felhozatalban lesz Zenevonat Szuperkoncert, az LGT sztárjaival. Itt lesznek tehát a nagy kedvenceink a hazai szcéna legjobbjait és megannyi feltörekvő tehetséget felvonultatva, ami az idén ötnapos fesztiválon közel 200 fellépőt jelent.
 
“Nagyon várjuk már azt a pillanatot, hogy fesztiválozók ezrei töltsék meg a Partfürdő területét” – meséli Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. “Az elmúlt fesztiválnélküli időszak komoly nyomot hagyott az iparágon, a szervezőket és a fesztiváloknak bedolgozó cégeket nehéz helyzetbe hozva, olykor a létüket teljesen ellehetetlenítve. Nem beszélve a zenészekről és látogatókról, akik az élettel töltik meg a szervezők munkáját” – tette hozzá a főszervező. “Ezért is hosszabbítottuk meg a fesztivált, hogy minél több fellépőnek legyen alkalma újra színpadra állni, a fesztiválozóknak pedig hosszabb ideig tartson a várva-várt nyárzárás. ”
 
Hogy a bejutás a fesztiválra majd gördülékenyebben menjen, már augusztus 19. és 22. között át lehet előre venni a karszalagot a Szegedi IH Rendezvényközpontban. Mindenki a saját karszalagját veheti át, személyi és védettségi kártya bemutatásával.
 
Megkönnyíti a fizetést a SZIN-en a Festipay fizetéses rendszer, aminek újdonsága, hogy a chippel ellátott karszalaggal is fizethetünk, ezzel is gyorsítva a sorbanállást.
 
Augusztus 20-tól letölthető lesz a SZIN hivatalos applikációja az Apple Store vagy a Google Play áruházból. A praktikus fesztiválalkalmazással a látogatók megtervezhetik az 5 nap számukra érdekes programját és egy push üzenet is értesíti majd őket a koncert kezdetéről.
 
A Szegedi ifjúsági Napok mindig is nagy hangsúlyt fektetett a környezettudatos szemléletmódra és a jótékonyságra. A büfékben egyedi grafikákkal ellátott visszaváltható, úgynevezett repoharat vásárolhatunk egyszeri 500 forintért, és majd eldönthetjük, hogy egy fesztiválemlékként magunkkal visszük vagy vissza is válthatjuk. A visszaváltás során minden pohár árából 100 Ft-al Szeged első Bohócdoktor Alapítványát, a Karitáció Alapítványt támogatják közösen a fesztiválozók és a SZIN.
 
Az ország legzsebbarátabb fesztiváljára jegyek még korlátozott számban kaphatók a szegedi IH Rendezvényközpontban, illetve online a www.szin.org oldalon a jegyek menüpont alatt. A SZIN 11 év alatti látogatóknak ingyenes, de nagykorú felügyelete szükséges. A 15 évalattiak gyerekjeggyel jöhetnek a fesztiválra. A belépéshez – minden nagykorú látogatónak - védettségi igazolvány szükséges. Bővebb információ a SZIN weboldalán, a www.szin.org oldalon.
(Webrádió)

Címkék

Szegedi Ifjúsági Napok SZIN
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!