Szijjártó Péter Barátságért kitüntetést vett át az orosz külügyminisztertől

Belföld, 2021.12.30

A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért Barátságért kitüntetést vehetett át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől Moszkvában.

A magyar politikus hivatalos közösségi oldalán csütörtökön megjelent bejegyzésében azt írta: büszke rá, hogy az elmúlt évek rendkívül kedvezőtlen globális és regionális folyamatai ellenére - szövetségesi kötelezettségeik tiszteletben tartásával párhuzamosan - fenn tudták tartani a nemzeti érdekeiknek megfelelő, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést Moszkvával.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "Ha nem tettünk volna erőfeszítéseket ezért, ha nem vállaltuk volna fel a nemzeti érdekre alapuló külpolitikát az elmúlt években, akkor ma kevésbé sikeresen tudtuk volna felvenni a küzdelmet a világjárvánnyal és az európai energiaválsággal szemben; Szputnyik oltóanyagokkal tudtuk tavasszal felgyorsítani az oltási kampányt, a szeptember végén megkötött gázvásárlási megállapodás pedig garantálja hazánk energiabiztonságát."

Hangsúlyozta, a magyar kormány nyílt és őszinte külpolitikát folytat. "Ugyanazt csináljuk, mint amit mondunk. Ellentétben azokkal a barátainkkal, akik a verbális kritikákkal párhuzamosan csinálnak hatalmas üzleteket Oroszországgal, Oroszországban" - tette hozzá.

A Barátság érdemrend a legmagasabb kitüntetés, amelyben külföldi állampolgár részesülhet. A kitüntetést eddig olyan személyek kapták meg, mint Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár, Rex Tillerson volt amerikai külügyminiszter vagy Jean Chrétien volt kanadai miniszterelnök. Az 1994-ben alapított kitüntetést az Oroszországi Föderáció elnöke adományozza külföldi állampolgároknak a nemzetek közötti kölcsönös együttműködésben elért eredmények alapján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!