Szijjártó: gazdasági és biztonsági szempontból is fontos az együttműködés Tunéziával

Belföld, 2017.04.24

Gazdasági és biztonsági szempontból is fontos Magyarország és Tunézia együttműködése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.

A tárcavezető közölte: hétfői tuniszi látogatása alkalmával tárgyalt a tunéziai elnökkel és külügyminiszterrel, a későbbiekben pedig a közlekedésügyi, a mezőgazdasági és a felsőoktatási miniszterrel is egyeztet, majd a legnagyobb tunéziai vállalatok vezetőivel és kamarai vezetőkkel találkozik.

Hangsúlyozta: Magyarország együttműködése Tunéziával mind gazdasági, mind pedig biztonsági szempontból kiemelt jelentőségű. Biztonsági szempontból azért, mert mindaddig, amíg Tunéziában béke, nyugalom és stabilitás van, addig "biztosan számíthatunk arra, hogy Észak-Afrikának erről a partszakaszáról illegális migránsok százezrei vagy milliói nem fogják ellepni Európát", és ezért bár a tunéziaiak komoly terrorfenyegetettségben élik az életüket, "egyelőre tartják magukat" - magyarázta. Hozzátette: Európának is az lenne az érdeke, hogy az ország hosszú távon stabil maradjon, addig ugyanis "délről eggyel kevesebb veszéllyel kell szembesülnie az Európai Uniónak".

Szijjártó Péter kiemelte: ezért hétfőn kétoldalú megállapodást írtak alá a belügyi és terrorelhárítási együttműködésről, és ennek értelmében Magyarország határrendészeti és határigazgatási tapasztalatait átadja Tunéziának. Magyarország déli határán már járt is korábban egy tunéziai delegáció, valamint a tunéziai terrorelhárítás delegációja is ellátogatott Magyarországra, és egy magyar terrorelhárítási delegáció is felkereste már Tunéziát - idézte fel. Elmondta: a jövőben tehát szorosabbra fűzik a terrorelhárítási és határrendészeti együttműködést, és Magyarország megadja a szükséges segítséget Tunéziának ahhoz, hogy a Líbiával szomszédos határát megvédje, ami egyúttal Magyarország és Európa biztonsági érdeke is.

A külügyminiszter arra is kitért, hogy a gazdasági együttműködés tekintetében Tunézia Magyarországot "szemelte ki mint közép-európai stratégiai, gazdasági partnert", és ennek megfelelően a kétoldalú kereskedelmi forgalom januárban már 18,5 százalékkal nőtt. A magyar-tunéziai gazdasági együttműködés ösztönzésére 255 millió eurós hitelkeretet nyitottak, ami elsősorban a magyar mezőgazdasági, élelmiszeripari és vízügyi vállalatoknak jelent komoly lehetőséget a tunéziai piacon - vélekedett.

Közölte: a két ország oktatási kapcsolatai rendkívül szorosak, most emelték 100-ról 150-re a tunéziai diákoknak biztosított éves ösztöndíjak számát.

A magyar turistáknak pedig jó hír, hogy idén májustól a tavalyi heti egyhez képest heti öt charterjárat fog közlekedni Monasztir és Budapest között, egyúttal tárgyalnak a menetrendszerinti közvetlen légi összeköttetés megteremtéséről is a két főváros között - mondta.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország azon uniós tagállamok közé tartozik, amelyek támogatják, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások minél gyorsabbak legyenek. Magyarország támogatja azt is, hogy az EU további pénzügyi eszközöket vonjon be, hogy 2020-ig Tunézia pénzügyi támogatását meg tudják oldani, mert ha támogatják a tunéziai strukturális reformokat, akkor az országban könnyebb lesz a stabilitás fenntartása - mutatott rá.

Megjegyezte: Magyarországot és Tunéziát az 1956-os év is összeköti, hiszen az észak-afrikai ország ekkor vívta ki függetlenségét, és ebben az évben vette fel a két ország a diplomáciai kapcsolatokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!