Színházi előadások és koncertek várják a közönséget az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

Belföld, 2022.01.27

A színházi előadások mellett idén újdonságként koncertek is várják a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyén, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon - jelentette be Barnák László főigazgató csütörtökön.

Az évad műsorát ismertető online sajtótájékoztatón a színész, rendező azt mondta, a bemutatók sora június 24-én Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Tim Rice világsikerű musicaljével, a Sakkal kezdődik.

Július végén a Játékszín Szente Vajk és Galambos Attila bűnügyi történetével A dominógyilkossággal vendégszerepel az Újszegedi Ligetben. Augusztus 6-án a Gyöngyhajú lány balladája című Omega-musical látható, augusztus 19-én és 20-án pedig az Anconai szerelmeseket mutatja be a Veres1Színház - közölte a főigazgató.

Június 22-én a Boban Markovics Orkestar koncertezik az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Július 6-án a Budapest Bár lép föl a fesztiválon, július 20-án pedig Dés László érkezik vendégeivel, Básti Julival és Nagy Ervinnel. Augusztusban előbb a Csík zenekar koncertezik Presser Gábor és Karácsony János közreműködésével. A fal a miénk című produkció augusztus 10-én látható és hallható. Augusztus 17-én pedig Rost Andrea és barátai születésnapi koncertjét élvezheti a közönség három tételben és három műfajban - tudatta Barnák László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!