Szociológus: negyedik éve csökken a szegénység mértéke Magyarországon

Belföld, 2017.12.15

A KSH mérései azt mutatják, hogy negyedik éve "folyamatosan, minden dimenzióban" csökken a szegénység mértéke, mélysége, kiterjedése egyaránt Magyarországon - mondta Lakner Zoltán szociológus, a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Lakner Zoltánt arról kérdezték, hogy Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikai igazgatóságának elnökhelyettese hétfőn egy konferencián a háztartások életszínvonaláról szóló 2016-os adatokat bemutatva közölte, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata 2016-ban 2,5 millió embert, a lakosság 25,6 százalékát érintette, 76 ezer emberrel kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A szociológus hangsúlyozta: a KSH méréseit az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat folyamatosan ellenőrzi. Felhívta a figyelmet: néhány évvel ezelőtt még alig hittek abban, hogy csökkenthető annak a mintegy 900 ezer embernek a száma, aki olyan háztartásban élt, ahol senki sem dolgozott, nem volt rendszeres munkája. Az utóbbi öt évben azonban ez a szám mégis megfeleződött - jelezte.

Kiemelte, hogy a KSH adatai szerint jelenleg 2,5 millió embert érint a szegénység kockázata, ez 6-8 évvel ezelőtt a lakosság több mint harmadát érintette.

A segélyezési rendszerről azt mondta: a pénzbeli támogatások nélkül a 13,4 százalékos jövedelmi szegénységi arány 25 százalék fölött lenne.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!