Szombathelyen visszahívta az önkormányzat a médiaközpont ügyvezetőjét

Belföld, 2020.02.27

Azonnali hatállyal visszahívta ügyvezetői tisztségéből a Szombathelyi Közgyűlés csütörtökön Halmágyi Miklóst, a helyi médiaközpont ügyvezető igazgatóját, aki ellen a rendőrség vagyon elleni bűncselekmény alapos gyanújával indított nyomozást.

Halmágyi Miklóst - aki korábban 25 éven át volt a Vas Népe című megyei lap főszerkesztője - 2019 februárjában, a közgyűlési erőviszonyok megváltozása után nevezte ki a baloldali többségű önkormányzat a médiaközpont élére, leváltva igazgatói posztjáról Lovass Tibort, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnökét.

Az önkormányzati társaságnál december végén indított vizsgálatot az önkormányzati felügyelőbizottság, amely a közgyűlés elé tárt jelentésében megállapította, hogy az ügyvezető limit nélküli céges bankkártyáját használva több alkalommal fizetett olyan szolgáltatásokért, amelyek nem az önkormányzati kft., hanem a saját hasznát szolgálták. Két esetben bérelt például különböző szállodákban szobát, arra hivatkozva, hogy hivatalos úton járva konferencián vett részt. Ezeknek a konferenciáknak a vizsgálat nem találta nyomát.

Az ügyben Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület-Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa) polgármester rendőrségi feljelentést tett, amelynek nyomán a hatóság elrendelte a nyomozást.

A Szombathelyi Közgyűlés az ügyvezető visszahívása és munkaviszonyának megszüntetése után átmeneti időre Török Tibort nevezte ki a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetőjének, a későbbiekben pedig pályázat útján töltik be a tisztséget.

Az MTI-nek nem sikerült elérnie Halmágyi Miklóst.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!