Szorosabb együttműködésre készül a kormány és a főváros

Belföld, 2018.05.18

A főváros és a kormány közötti szorosabb együttműködési szándékot jelentett be a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a főpolgármester pénteken Budapesten, közösen tartott sajtótájékoztatójukon.

Sajtótájékoztató a kormány és a főváros együttműködéséről Gulyás Gergely tárcavezetői eskütétele utáni első nyilvános szereplésén úgy fogalmazott, látogatása is azt szimbolizálja, hogy a kormány a lehető legszorosabb együttműködésre törekszik Budapest sikeressége, nagyobb arányú, gyorsabb fejlesztése érdekében.

Kiemelte, a korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben az új kabinet nem csökkenti a főváros hatásköreit, hanem éppen ellenkezőleg, a tisztán állami hatáskörbe tartozó fejlesztéseket is a főpolgármester együttműködéséhez kötik a tárcák közötti hatáskörök megosztását tartalmazó rendeletben.

A Miniszterelnökség vezetője az együttműködésről szólva elmondta, amennyiben indokolt, a miniszterelnök és a főpolgármester között történik majd egyeztetés, más esetekben pedig ő, illetve Fürjes Balázs, a főváros és agglomerációja állami fejlesztéseiért felelős államtitkár áll majd a főváros rendelkezésére.

Emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök egyértelművé tette, Budapest a nemzet fővárosa is egyben, a város sikeréhez pedig elengedhetetlen a kabinet és a városvezetés közötti jó együttműködés.

Budapest mindig akkor fejlődött látványosan, amikor polgári kormánya volt Magyarországnak, illetve a polgári pártok irányították a fővárost - hangoztatta. Gulyás Gergely a 2010 óta eltelt időszak kormány által támogatott komoly előrelépései között említette a 4-es metró befejezését, a közösségi közlekedés járműparkjának cseréjét, a főváros adósságának állami átvállalását, a Margitsziget megújítását és a vizes világbajnokságot.

A miniszter megerősítette, Fürjes Balázs feladata lesz egy 21. századi követelményeknek megfelelő, tíz évre szóló fejlesztési terv kidolgozása, amelynek megvalósítása után Budapest a kiegyezés és az első világháború közötti időszakhoz hasonló második aranykort élhet meg.

Megjegyezte, Fürjes Balázs kormánybiztosi feladatai mellett vállalta el az államtitkári felkérést, személyével pedig Tarlós István is egyetért.

Gulyás Gergely tájékoztatóját azzal zárta, hogy reményei szerint a kormánynak sikerül olyan stratégiát készítenie, amely kedvet csinál Tarlós Istvánnak ahhoz, hogy újra induljon a főpolgármesteri címért.

Tarlós István úgy fogalmazott: "nemhogy romlana, hanem jelentősen tovább javul a kormány és a városvezetés együttműködése".

A fővárosi állami fejlesztésekről történő együttműködésbe az eddiginél nagyobb mértékben be kívánják vonni a városvezetést - mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy ennek a lehetőségét és a hitelességét tovább javítja az új kormány összetétele.

Fürjes Balázs kiemelte: a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Budapestre vonatkozó hatásköreit a főpolgármesterrel együtt gyakorolja majd.

Az államtitkár közölte, egy 2030-ig szóló városfejlesztési stratégiát kell a főpolgármesterrel közösen kidolgozni, és a Fővárosi Közgyűlés által korábban elfogadott fejlesztési tervből kell kiindulni.

"Találjuk ki Budapestet!" - mondta Fürjes Balázs, hozzáfűzve, várják a fővárosi szakmai és civil közösségek részvételét a terv elkészítésében.

Kitért arra is, hogy a tervek között szerepel a családbarát Budapest erősítése, a közterek és parkok fejlesztése, továbbá kiemelt kérdés lesz a közlekedés ügye.

Tarlós István az újraindulását firtató kérdésekre válaszolva elmondta: ötnél több, de tíznél kevesebb pontot írt össze, amelyekről egyeztet Orbán Viktorral és Gulyás Gergellyel.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Sajtótájékoztató a kormány és a főváros együttműködéséről Sajtótájékoztató a kormány és a főváros együttműködéséről
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!