SZTE: jövő őszre új oktatási tömböt kap a szegedi egészségügyi képzés

Belföld, 2022.03.10

A korábbi sebészeti klinika épületét uniós támogatással átalakítva jövő ősztől új oktatási tömbben is zajlik az egészségügyi képzés a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Rovó László rektor az egészségtudományi képzési tömb csütörtöki bokrétaünnepén azt mondta, az egyetem orvosképzése, az oktatás minőségének megőrzése és fejlesztése "kiemelt prioritás".

Az egykori klinikaépület egyike azoknak, amelyeket csaknem száz éve, az egyetem Szegedre érkezése után a nagy elődök Klebelsberg Kunó irányításával emeltek - mondta a professzor. Úgy fogalmazott, hogy az épület megújulása jól példázza, miként teremthetők meg a régi alapokon a modern egészségügyi képzés feltételei.

A nyolcmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően jövőre Szegeden minden igényt kielégítő oktatási és sebészeti kutatási centrum nyílhat - ismertette az orvosprofesszor, felidézve, hogy csaknem negyven éve ő is ezen a klinikán ismerkedett meg szakmája alapjaival.

Fendler Judit kancellár közölte: az SZTE 2016 őszén nyert támogatást az egészségügyi képzések fejlesztésére. Hosszú küzdelem után tavaly év elején indult el a több mint tízezer négyzetméteres épület rekonstrukciója és átalakítása, amely az előzetes terveknek megfelelőn halad, és a tervek szerint jövő év első felére befejeződik. Az oktatás 2023 szeptemberében kezdődhet el a hiánypótló épületben - mondta.

Lázár György, az SZTE általános orvostudományi karának dékánja hangsúlyozta, az 1926-ban elkészült épület az elmúlt csaknem száz évben a sebészeti szakmák bölcsője, számos úttörő beavatkozás helyszíne volt, ott végezték többek között az első élődonoros vesetranszplantációt Közép- és Kelet-Európában.

Az épület pinceszintjén kap helyet a gépészet, a földszintet lesznek egyebek mellett a közösségi terek, a magasföldszinten az irodák, valamint egy nagy létszámú előadóterem. Az első, második és harmadik emeleten laborok, szimulációs terek, a tetőtérben pedig az állatház és a hozzájuk kapcsolódó egységek működnek majd. Az épület oktatástechnikai rendszerei lehetővé teszik majd a gyakorlati oktatások rögzítését, kiértékelését is. A hallgatók a szemináriumi termekben ülve is nyomon követhetik majd a szimulációs műtőkben történő beavatkozásokat.

A beruházás kivitelezője az Aktív Kft.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!