Tágas Tér Fesztival az Erzsébet Ligetben

Belföld, 2021.10.09

2015 és 2017 után idén harmadik alkalommal rendezték meg a Tágas Tér Fesztivált, melynek helyszínéül az újszegedi Erzsébet Ligetet választották a szervezők.

Tágas Tér Fesztivál
Az első fesztivál példátlan összefogás eredményeképpen jött létre még 2015-ben, amelyet 2017-ben követett a második felvonás, ahol Szeged mellett például Mórahalmon is kínáltak színes és érdekes programokat. Az első ingyenes szabadtéri rendezvényen mintegy 20 ezren vettek részt, a hétvégi programokra szintén több ezer embert várnak a szervezők. A fesztivál célkitűzése egy olyan nyitott tér létrehozása, amely minden résztvevő számára értéket és feltöltődést nyújt. A koncertek és előadások mellett mintegy 120 programot kínálnak a kilátogatóknak, mellyel azt szeretnék bebizonyítani, hogy Szeged egy élhető, lehetőségekkel teli település. A Tágas Tér egyébként Magyarország legszélesebb körű egyházi összefogásával jött létre, valamint bemutatkozási lehetőséget is biztosít a városért munkálkodó pozitív civil szervezeteknek. A ligetben lehetőség nyílt belesni különböző szakmák rejtelmeibe, valamint számos játék és program várta a kisgyermekes családokat, ugyanakkor bemutatkozott többek között Újkígyós, valamint Zákányszék települése is. A fesztivál üzenete: jöjj és találkozzunk, mert a tér mindannyiunk számára elég tágas. Szombaton Malek Andi Soulistic, valamint az Eucharist és Mező Misi közös koncertje szórakoztatta a nagyérdeműt. A programok több helyszínen egészen vasárnapig tartanak.
(Webrádió)

Címkék

Tágas Tér Fesztival
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!