Településvezetői szakirányú továbbképzés indítását tervezi a Debreceni Egyetem

Belföld, 2022.12.09

Települési önkormányzati vezetőknek indít szakirányú továbbképzést a Debreceni Egyetem (DE); a posztgraduális képzés 2023 szeptemberében indulhat - jelentették be az egyetemen pénteken sajtótájékoztatón, ahol a szakindításról együttműködési megállapodást írtak alá az egyetem és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) vezetői.

Pető Károly általános rektorhelyettes azt mondta, a települési önkormányzatok fontos szereplői a regionális fejlesztéseknek, amihez szükség van elméleti tudásra, innovációs ismeretekre.

A települési önkormányzatokkal való együttműködés ezért az oktatás mellett arra is kiterjed, hogy a kutatás és innováció terén is közös platformokat találjanak - jelezte hozzátéve, hogy a képzéssel a fenntartható fejlődés és a körforgásos gazdálkodás elfogadottságát is szeretnék segíteni, ami elvezethet közös projektek indításához is.

Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke szerint a településirányítás elsősorban nem politikai, hanem szakmai kérdés, amihez felkészült emberek kellenek.

Az egyetemi együttműködési megállapodás eredményeként olyan, az országban egyedülálló posztgraduális képzés jön létre Debrecenben, amit a jövőben minden településvezetőnek el kellene végeznie - fogalmazta meg álláspontját Schmidt Jenő megjegyezve, hogy a települések gyakorlati programokkal járulhatnak majd hozzá az elméleti képzéshez.

Bács Zoltán egyetemi kancellár jelezte: több ezer hazai települést szolgálnak majd ki ezzel a képzéssel. Ugyanakkor nyomatékosította, hogy nem polgármestereket, hanem településvezetőket képeznek majd az egyetemen.

Szűcs István egyetemi tanár hozzátette: kidolgozták a továbbképzés tematikáját, amit polgármesterekkel is megvitattak. A településvezetők kezdeményezték, hogy egészítsék ki a tananyagot olyan időszerű területekkel, mint az energetikai ismeretek, közlekedéstervezés, digitális kultúra, vagy a honvédelem és rendvédelem.

Az új szakirányú továbbképzési szak várhatóan a 2023-24-es tanévtől kezdődhet meg a Debreceni Egyetemen - jelezte Fenyves Veronika, a gazdaságtudományi kar dékánja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!