Tizenhét általános iskolát újítanak fel Tolnában

Belföld, 2017.10.02

Tizenhét általános iskolát újítanak fel és bővítenek az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program mintegy három és fél milliárd forintos támogatásával Tolna megyében.

Horváth István (Fidesz), Szekszárd országgyűlési képviselője hétfőn a tolnai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a szekszárdi és a paksi tankerületben 1,2 milliárd forintos ráfordítással tizenegy iskolaépületet fejlesztenek.

A felújításoknak köszönhetően 2500 diák tanulhat és 250 pedagógus taníthat majd jobb körülmények között, a jövő év elején induló munkák befejezési határideje 2018. szeptember 15. - tette hozzá.

Gerzsei Péter, a szekszárdi tankerületi központ igazgatója ismertette: Szekszárdon három, Bogyiszlón, Decsen, Faddon, Györkönyben, Kölesden, Nagydorogon, Őcsényben és Várdombon egy-egy intézmény újul meg. A legjelentősebb, 430 millió forintos beruházás a nagydorogi Széchényi Sándor Általános Iskolában valósul meg, amelyet 350 négyzetméterrel bővítenek, és új tantermeket alakítanak ki.

A tamási és bonyhádi tankerületben összesen több mint 2,3 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztésről született támogatói döntés. A tervek szerint Nagymányokon, Kurdon, Bonyhádon, Tevelen felújítják az iskolépületeket. A 217 diákot oktató iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskolában 1,154 milliárd forintos beruházással a többi között hat új tantermet és két csoportszobát építenek, a simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium 742 millió forintos ráfordítással kilenc új oktatóhelyiséggel bővül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!