Több mint félmilliárd forintos óvodafejlesztés kezdődik Eleken

Belföld, 2022.01.18

Óvodafejlesztésre nyert el 550 millió forint uniós támogatást a Békés megyei Elek önkormányzata - tájékoztatta Szelezsán György (független) polgármester kedden az MTI-t.

Elmondta, a 4500 lakosú településen jelenleg három telephelyen működik óvoda. Az elnyert összegből egyet teljesen felújítanak. A munkálatok idején a gyerekek átmenetileg egy olyan önkormányzati épületbe költöznek át, ahol minibölcsőde is működik.

Hozzátette, a városban 17 éve zárt be a gyereknevelő intézet, amelynek az épülete megmaradt, ráadásul a jelenleg is működő bölcsőde mellett van. Az egykori intézet épületét felújítják, és ott vonják össze a másik két helyen működő óvodát.

Itt körülbelül száz; az előbbi helyen 50 gyermeket tudnak majd ellátni - közölte.

Szelezsán György tájékoztatása szerint a támogatást a 2013-2020-as ciklus Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjának keretéből "utolsó pillanatban" nyerték el. Uniós szabályok szerint a projektek végső elszámolási határideje az idei év vége, ám a polgármester úgy tudja, hogy jövő májusig "ki lehet tolni" a teljesítést.

Az ütemezés azonban így is szoros - mondta, hozzátéve, már kiírták a közbeszerzést, és szeretnék, ha májusban elkezdődne a kivitelezés is. Legkésőbb jövő ősszel szeretnék az új helyeken fogadni a gyerekeket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!