Több mint negyedmilliárd forintos külterületi útfejlesztés indul Pusztaföldváron

Belföld, 2022.01.10

Több mint negyedmilliárd forintos külterületi útfejlesztés indul a Békés megyei Pusztaföldváron - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Sonkolyos Szabolcs (Fidesz-KDNP) polgármester.

Az alig több mint 1600 lelkes község a Vidékfejlesztési Programon nyert el 258 millió forintot a célra, amelyet 5 százalék önerővel egészít ki - mondta a településvezető.

Három helyszínen zajlik majd a beruházás, mindhárom út mellett már működő vállalkozások vannak, amelyek komoly fejlesztéseket terveznek, amit az önkormányzat a külterületi utak felújításával segít - tette hozzá.

A beruházás részeként az egyik helyszínen egy három méter széles, megerősített alapú utat építenének, amely kifejezetten alkalmas nagy mezőgazdasági gépek közlekedésére. A területen ugyanis három nagyobb mezőgazdasági cég van, az egyik közel ezer hektáron művel földet, a másik 300 borjút nevel. Ez az út elkerülő út lenne, amellyel megvédenék a rongálódástól a belterületi Kossuth utcát - fejtette ki Sonkolyos Szabolcs.

A másik két beruházás meglévő köves út felújítását jelenti. Az egyik mellett van egy szövetkezet, egy a jövőben 2-4 embert felvevő lóistálló és egy ugyancsak legalább négy dolgozóval bővíteni szándékozó sertéshizlalda. A harmadik helyszínen egy sertéseket utónevelő telep van, ahol szintén 10-12 emberrel növelnék a dolgozók számát. A terület ráadásul a jövőben fontos iparterület is lehet - közölte a polgármester.

Így akár 20 új munkahely is létesülhet a községben, arról nem is beszélve, hogy a cégek által fizetett iparűzési adó is nagyobb lesz - fogalmazott.

Sonkolyos Szabolcs szerint a fejlesztés a szükséges közbeszerzések lefolytatása után az év végén fejeződhet be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!