Több mint tizenötezer embert várnak Brenner János boldoggá avatására Szombathelyre

Belföld, 2018.04.18

Több mint tizenötezren regisztráltak résztvevőként Brenner János vértanú pap május elsejei szombathelyi boldoggá avatására, ezért nem az eredetileg meghirdetett helyszínen, a székesegyház előtti téren, hanem az úgynevezett emlékműdombon tartják meg a boldoggá avatási szertartást is magában foglaló szentmisét - jelentette be Székely János katolikus megyéspüspök szerdán sajtótájékoztatón.

Elmondta, a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, az Apostoli Szentszék szentté avatási ügyek kongregációjának prefektusa lesz, a szentbeszédet pedig Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mondja.

A boldoggá avatás a szentmise elején lesz. A tervek szerint először Ferenc pápa levelét olvassák fel, amelyben a katolikus egyházfő engedélyezi Brenner János boldoggá avatását, ezután lelepleznek egy az 1957 decemberében vértanúhalált halt rábakethelyi káplánról készült, nagy méretű képet. Ez - mondta a püspök - arra hivatott, hogy szimbolizálja Brenner János mennyei megdicsőülését.

Székely János hozzátette: az avatási szertartás egy pontján Brenner János legfiatalabb testvére, Brenner József nyugalmazott püspöki helynök előrehozza és az oltár mellé helyezi azt az ereklyetartót, amely a vértanú pap csontjainak egy részét tartalmazza. Az ereklyetartó fölött ezután Angelo Amato bíboros imádkozik, ezzel zárul a boldoggá avatási rész, amely után folytatódik a szentmise.

A boldoggá avatási szentmisén több mint kétszáz ministráns segédkezik majd, az új helyszín pedig, az egykori "szovjet felszabadulási emlékmű környéke akár szimbolikusnak is tekinthető" - közölte a megyéspüspök.

"Jelezzük ezzel azt is, hogy diktatúrák jönnek és mennek, de a történelem ura maga az Isten, hogy az Úr, akiért Brenner János szolgált és akiért az életét is adta, minden földi hatalomnál nagyobb" - fűzte hozzá Székely János.

Délután két órától Ivanics Tamás A jó pásztor című zenés drámájának színpadi bemutatóját tekinthetik meg a jelenlévők. Háromtól olyan emberek tesznek tanúságot, akik ismerték Brenner Jánost, akiknek az életére hatással volt, akik megemlékeznek róka és vértanúhaláláról. Ezután litániát tartanak, amelyen Székely János mond szentbeszédet.

Este hat órakor gyalogos zarándoklat indul Rábakethelytől a zsidai Jó pásztor kápolnáig, ahol a zarándokok imát mondanak, majd felkeresik azt a helyet is, ahol Brenner János vértanúhalált halt.

A fiatal papot 1957. december 15-én éjszaka elcsalták a plébániáról azzal, hogy haldoklóhoz hívják, útközben többször is megtámadták, végül annak a háznak a közelében, ahová gyalogosan igyekezett, hogy elvigye a betegek szentségét, harminckét késszúrással megölték. Meggyilkolásával az akkori kommunista rendszer a papokat akarta megfélemlíteni, tevékenységüket, egyházi szolgálatukat igyekezett a templomok falai közé szorítani.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!