Több száz táncos a Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden

Belföld, 2017.06.28

Több száz táncos mutatkozik be és ad számot tudásáról a július 7-én kezdődő X. Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden.

A Martin György 1983-ban elhunyt táncfolklorista nevét viselő fesztivált minden második évben rendezik meg a Tisza-parti városban, váltásban a páros esztendőkben szervezett nemzetközi néptáncfesztiválokkal - közölte Roboz István szervező az MTI-vel.

Az idei jubileumi rendezvényre elsősorban az ifjúsági korosztály együtteseit hívták meg.

A hagyományokhoz híven az idei fesztivál is menettánccal indul a szegedi sétálóutcán, majd a résztvevő együttesek a Dugonics téren adnak néhány perces ízelítőt műsorukból mintegy kedvcsinálóul a Kisszínházban rendezendő folklórbemutatókhoz.

Bár a találkozó nem verseny, az együttesek zsűri előtt mutatják be műsorukat a színházban. A szakemberek a következő délelőttökön részletesen értékelik a társulatok koreográfiáját, tánctudását és viseletét.

A fesztiválra a Dél-Alföld mellett érkeznek társulatok Debrecenből, Jászberényből és Budapestről, de már hagyomány, hogy vajdasági együttesek is bemutatkoznak a rendezvényen. Idén a szabadkai Juhász zenekar lesz a fesztivál vendége.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!