Történeti látványtárat alakítanak ki a szegedi Vármúzeumban

Belföld, 2021.05.12

Történeti látványtárat alakítanak ki a szegedi Vármúzeum emeleti terében, a Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó kiállítóhelyen a helytörténeti gyűjtemény műtárgyait fogják bemutatni - tájékoztatta az intézmény sajtóreferense az MTI-t.

Látványtár Móra Ferenc Múzeum Hegedűs Anita közölte, a pályázati forrásból megvalósuló projekt 2018-ban indult, az első szakaszban a Vár emeleti terét műtárgyvédelmi szempontból fejlesztették klímatechnikai, szellőzési és árnyékolórendszer kialakításával.

A fejlesztés második - a szegedi önkormányzat és a Kubinyi Ágoston Program támogatásával megvalósuló - ütemében elkészültek azok a szekrények, amelyekben a műtárgyakat bemutatják, illetve egy terminált is beszereztek, amelyen a műtárgyakkal kapcsolatos részletes információkat lehet megismerni egy gyűjteményi adatbázis segítségével.

A látványtár szekrényeiben különböző katonai tárgyakat, fegyvereket, ötvösműveket, pecsétnyomókat, Köves L. Imre gyűjteményéből származó porcelánokat, korsókat, Csúry Ferenc órás- és toronyóra-készítő mester által készített szerkezeteket is elhelyeznek. A látványtárat a Vármúzeum újranyitása után először a kutatók vehetik igénybe, majd a tervek szerint a Múzeumok őszi éjszakáján mutatják be a nagyközönségnek.

A Vármúzeum állandó, Szeged történetét bemutató kiállítása folyamatosan látogatható: május 7-én nyitotta meg újra kapuit az intézmény a tavaly novemberi, pandémia miatti bezárás után.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!