Trócsányi: a kormány az ország egyik kiemelkedő egyetemének tartja az NKE-t

Belföld, 2017.07.15

A kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet  (NKE) az ország egyik kiemelkedő jelentőségű egyetemének tartja, ahol magas színvonalú képzésben részesülnek a hallgatók, amely biztosítani tudja, hogy az elhivatott, hazájukat szerető diplomások megállják a helyüket a munkaerőpiacon - mondta  az igazságügyi miniszter az egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának (ÁKK) oklevélátadó ünnepségén, szombaton Budapesten.

"Nem rejtem véka alá azt sem, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett hallgatók többségét állami szolgálatban szeretnénk látni, az (...) állami szerveknek szükségük van magasan kvalifikált, az állam és a közigazgatás tudományát jól ismerő szakemberekre" - tette hozzá Trócsányi László.

A tárcavezető hangsúlyozta, a nemzet egysége alkotmányos alapérték, államcél. "A nemzet fogalmát akkor értelmezzük helyesen, ha nem absztrakcióként, elvont fogalomként gondolunk rá. A nemzet konkrét közösség, amely konkrét emberekből áll. Őket kell szolgálniuk önöknek is, nekem is" - figyelmeztetett.

A magyar nemzethez tartozás tényállapot és óriási felelősség. Mindig lebegjen a szemük előtt, hogy önök is mindenkor a magyar nemzet összetartozása érdekében tevékenykedjenek, ahogy azt az Alaptörvény D cikke is rögzíti - mondta.

A miniszter szerint az állam egyik legfőbb célja az, hogy a köz- és magánérdeket egyensúlyba hozva mindkettőt előmozdítsa, és ennek eléréséhez nélkülözhetetlen a közszolgálatban állók erkölcsi integritása.

Patyi András, az egyetem rektora arról beszélt, hogy a közigazgatást művelni emberszeretet nélkül nem lehet. A rektor kifejezte reményét, hogy a közigazgatás minden vonása szóba került a végzettek tanulmányai során, és akiben megvolt a közigazgatás műveléséhez szükséges érzék, abban ezt erősítették, akiben pedig csak szunnyadt, abban fel tudták ébreszteni azt.

Szólt arról is, hogy az ÁKK ebben a tanévben még a régi Államigazgatási Főiskola Ménesi úti épületében működött, a 2017/2018. tanévet azonban már méltó helyen, a Ludovika campus új oktatási épületében kezdi meg.

Kis Norbert, a kar dékánja felhívta a végzettek figyelmét az esküjük szövegére, amely szerint megszerzett tudásukat és képességeiket a magyar állam és a magyar közigazgatás rendelkezésére bocsátják, közigazgatási hivatásuk gyakorlása során pedig a törvényesség, szakszerűség és etikai előírások szerint végzik feladatukat.

Szombaton az ÁKK 414 hallgatója vette át oklevelét, köztük a 2013-ban akkreditált közigazgatás-szervező alapszak első végzősei is. A közigazgatás-szervező szak a közigazgatási munkakörök túlnyomó többségére képesítést ad, a hallgatók általános igazgatási szakirány és nemzetközi közigazgatási szakirányon szerezhettek oklevelet.

A közigazgatási mesterképzési szakon 90 hallgató szerzett oklevelet, az itt tanulók három szakirány - a közigazgatás-tudományi, a közigazgatási vezetői, illetve európai és nemzetközi közigazgatási - közül választhattak. Szombaton vették át diplomájukat az igazgatásszervező alapszakos és nemzetközi igazgatás alapszakos tanulmányaikat meghosszabbító hallgatók is.

Az ÁKK felel a közigazgatási felsőoktatásért: az alap-, mester- és doktori képzések mellett ellátja a közszolgálati tisztviselők továbbképzésével és előmeneteli vizsgáival, valamint az állami tisztviselők előmeneteli- és vezetőképzésével kapcsolatos országos feladatokat is. Ez évente közel 100 ezer tisztviselő fejlesztését jelenti.

Az egyetem tájékoztatása szerint 70 év után, 2017 őszén várhatóan 250 fővel újra elindul az államtudományi mesterképzés, amely államtudományi doktori címet (rerum politicarum) ad.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!