Választás 2018 - Gyurcsány: Orbán nem építi, hanem elveszejti Magyarországot

Belföld, 2018.03.20

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő nem építi, hanem elveszejti Magyarországot, és nem a tisztelet, hanem a tiszteletlenség embere. Hozzátette: az országnak gazember miniszterelnöke van.

Gyurcsány Ferenc kedden Érden, lakossági fórumán közölte: nem változott a véleménye, és ma is úgy tartja, hogy Orbán és Európa között kell választani az embereknek az áprilisi országgyűlési választásokon.

Hozzátette, hogy a miniszterelnök gyermekkora helyett most éli ki háborús hajlamait, és szinte mindenkivel háborúzik.

Ha nincs ellenség, csinál - mondta a volt kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szerint legközelebb a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség) lesz Orbán Viktor ellensége, mert "Gyurcsány alatt a nemzetközi ranglistákon előkelőbb helyen szerepelt a magyar foci, mint ő alatta", és biztos, hogy a miniszterelnök ebben is Soros György kezét látja majd, aki így akarja megbuktatni a magyar kormányt.

A DK elnöke közölte, hogy a miniszterelnök teológiai újítása az a politikai Szentháromság, amely Soros György, Brüsszel és a menekültek köré épül. Gyurcsány Ferenc szerint, ha egy politikus lop, az nem megbocsátható bűn, mivel ezzel a szakmája lényegével ellentétesen cselekszik. Hozzátette, hogy a mostani politikai rendszert az különbözteti meg a korábbiaktól, hogy a bűn itt nem hiba, hanem a rendszer működési alapja.

Orbán rendszerének összetartó ereje, hogy a bűnben - a kéz kezet mos elve alapján -, óvják egymást a lebukástól, de lopni mindenkinek kötelező, mivel, ha mindenki bűnös, a bűn rejtve marad - mondta.

A pártelnök szerint csak azok mernek így lopni, akik azt hiszik, hogy soha nem buknak le, vagy nem lehet őket számon kérni, mert azt gondolják, nem egyszerűen a törvény, hanem a történelem felett állnak.

Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy az elmúlt években az oktatás sokkal kevésbé segítette a gyerekeket, hogy később helyt tudjanak állni az életben, mint bármikor korábban. Hozzátette: több gyerek veszik el a nemzet számára, mint 30-40 évvel ezelőtt.

A DK elnöke elmondta, ha a demokratikus erők alakítanak kormányt, akkor már ősszel olyan új oktatási törvény alapján kezdhetik meg a tanulást a gyerekek, amely megadja mindegyikük számára a tanulás lehetőségét, azt, hogy 18 éves korukra magas szinten beszéljenek legalább egy idegen nyelvet. Hozzátette, hogy többször használatos tankönyvek helyett tableteket szeretnének a gyerekek kezébe adni.

Inkább tízezer tablet, mint egy stadion - fűzte hozzá Gyurcsány Ferenc.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!