Választás2018 - Rig: a Jobbik megoldaná az egészségügyi dolgozók bérezését

Választás 2018, 2018.02.23

A Jobbik az egészségügyi dolgozók bérének rendezését ígéri.

Rig Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének 44 napja van, hogy hivatalában maradjon, a Jobbik választási győzelme esetén újraalakítja az egészségügyi minisztériumot.

Úgy fogalmazott, mind a decemberi, mind a februári bejelentett ágazati béremelésnek "fekete leves lett a vége". Mint kifejtette, a decemberi 12 százalék a "nesze semmi fogd meg jól" kategóriába tartozik, mert noha sokaknak megemelkedett a bére, a bérminimumra kiegészítés összege ugyanennyivel lecsökkent, tehát "kaptak is meg nem is".

Rig Lajos a második meglepetésnek nevezte a februári emelést, jelezve: volt olyan dolgozó, aki visszamenőleges hatállyal 2 forintot kapott, volt, aki 900-at, s ismer olyan mentőápolót, akinek nulla forinttal emelkedett a bére.

Ha erre képes az egészségügyi kormányzat, akkor már most le kellene mondania - vélekedett a politikus, hozzátéve: érthetetlennek tartja, hogyan jöhetnek ki nonszensz összegek a 180 ezer forintos szakmai minimálbér után.

A Jobbik képviselője a béruniót ajánlotta az egészségügyi dolgozók figyelmébe és azt is megfogalmazta: már nem Ausztriát vagy Németországot, hanem a visegrádi négyeket kell utolérni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!