Választás 2018 - LMP: az első utunk Moszkvába vezet majd

Választás 2018, 2018.02.23

Az LMP első útja kormányon Moszkvába vezet majd, hogy kiléptessék az országot a paksi bővítést megalapozó Orbán-Putyin paktumból, második útjuk pedig Brüsszelbe, hogy elérjék az unió vezetőinél az országunk számára hátrányos kétsebességes Európa víziójának elvetését.

"Magyarországnak Európa éllovasai között van a helye" - hangsúlyozta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett társelnök, miniszterelnök-jelölt, aki Ungár Péterrel, a párt országos elnökségének tagjával ismertette pártja külpolitikai programját.

Szél Bernadett kőkorszakinak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikai nézeteit, de, mint fogalmazott, az LMP a XXI. század körülményei között kívánja sikeressé tenni az országot. Nyugaton van a tudás, az innováció, a zöld gazdasági átalakulás - mondta, ezért szerinte nyugati nyitásról kell beszélni. A kormány által hirdetett keleti nyitás ugyanis bezárta az országot egy rossz helyzetbe - tette hozzá.

A kormányfő emellett mindent megtesz azért, hogy elszakítsa egymástól az unió magországait és a többi tagállamot. A kétsebességes Európa legfontosabb szószólójává vált, ezzel pedig kijelölte Magyarország számára a második sebességet - tette hozzá, de szerinte a miniszterelnök az ország diplomáciai erőforrásait is felszámolta, és aláássa a magyar érdekek képviseletét.

Ungár Péter a paksi bővítést nevezte a kudarcos külpolitika "ékkövének", mert az annak alapját jelentő hitel csak Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekét szolgálja, és nem a magyar emberekét. Felszólította a kormányt, hogy ne költsön további közpénzt a beruházásra, mondván: Ausztria ismét megtámadta azt - ezúttal az engedélyeztetést -, így szerinte kétséges a bővítés megvalósulása.

Bírálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is, amiért szerinte megengedhetetlen módon beszélt a luxemburgi külügyminiszterről. Kijelentette: a "furkósbotot" akkor kellett volna használni, amikor például Szlovákiában levetették a magyar nyelvű táblákat a vasútállomásokról, és nem akkor, amikor egy szövetséges ország kritikát fogalmaz meg velünk szemben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!