Választás 2018 - MSZP: Varga Mihály hozza nyilvánosságra az OLAF-jelentéseket!

Választás 2018, 2018.02.21

Az MSZP arra szólítja fel Varga Mihályt, hogy hozza nyilvánosságra az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) magyarországi koordinációs irodája által készített jelentéseket, miután Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében kimondta, hogy ezek közérdekű adatok - mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

A frakcióvezető felidézte: Szakács László, MSZP-s képviselő még tavaly indított pert az OLAF-jelentések ügyében, miután Varga Mihály visszautasította az erre vonatkozó adatigénylési kérését. Most azonban a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében kimondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó OLAF koordinációs iroda által készített éves jelentések közérdekű adatok, azok a nyilvánosságra tartoznak - közölte Tóth Bertalan, jelezve, hogy az OLAF az elmúlt időszakban 40 ügyben vizsgálódott és tett megállapításokat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ítélet 15 napot ad Varga Mihálynak, hogy ezeket az adatokat kiadja, ezért arra szólította fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy hozza nyilvánosságra ezeket a jelentéseket. Kérdésre válaszolva ugyanakkor hozzátette: a Fidesz eddigi hozzáállása alapján nincs kétsége, hogy a miniszter fellebbezni fog az ítélet ellen, mert tovább akar titkolózni. Tóth Bertalan szerint azonban az igazság előbb, vagy utóbb ki fog derülni, ha nem a választásokig, akkor a választások után.

Az MSZP képviselőcsoportjának vezetője szerint az OLAF-jelentésekből kiderülhet, hogy például az Elios-ügyben milyen információkkal rendelkezett a nemzetgazdasági miniszter és ezeket mikor kapta meg, illetve nyilvánosságra kerülhet, hogy milyen más ügyek vannak folyamatban, milyen típusú szabálytalanságokat tártak fel, ez mennyi pénzébe kerülhet az adófizetőknek, és milyen intézkedéseket tett Varga Mihály. A jelentésekből kiderülhet "hogyan működik az Orbán-féle szervezett bűnözés" - fogalmazott a politikus.

Tóth Bertalan arról is beszámolt, hogy az elmúlt napokban birtokukba jutott információk szerint, a 2010-ben létrehozott Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság már 2016 októberében vizsgálatot indított és feltárhatta a visszaéléseket a kalocsai közvilágítás uniós projektjével kapcsolatban. Azonban - folytatta - a főigazgatóság jelentését is titkosította a kormány, ezért ebben az ügyben is közérdekű adatigényléssel fordulnak Varga Mihályhoz, hogy kiderüljön, a szervezet 2010 óta milyen projekteket vizsgált és milyen visszaéléseket tárt fel.

Az MSZP frakcióvezetője az Elios-üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: azok után, hogy kiderült, hogy a miniszterelnök veje érintett egy "bűnszervezetben elkövetett csalássorozatban", a Fidesz részéről annál bővebb magyarázatra van szükség, minthogy Simicska Lajos volt az érintett cég tulajdonosa. Hozzátette: ebben az időszakban Simicska Lajos Orbán Viktor barátja volt, ezért nem véletlen, hogy a miniszterelnök veje és barátja közös cégben vállalkozott és sorban nyerte meg azokat a közvilágítási tendereket, amelyekről most kiderült, hogy szabálytalanok voltak, ezért a magyar adófizetőknek 13 milliárd forintot kell visszafizetniük az Európai Uniónak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!