Varga Mihály meghallgatását kezdeményezi a költségvetési bizottság elnöke

Belföld, 2018.07.09

A parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke azt kezdeményezi, hogy a testület hallgassa meg Varga Mihály pénzügyminisztert a jövő évi költségvetési javaslatról.

Varju László hétfői budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy 2019-ben a kormány által vártnál magasabb lesz az infláció, ezért az államnak az előzetesen kalkuláltnál nagyobbak lesznek a kiadásai. A költségvetési javaslatot hiába nyújtották be, az sem a hazai törvényeknek, sem az európai szabályoknak nem felel meg, ezért új költségvetést kell készíteni - összegezte véleményét. Varju Lászlót más témában reagáltatták arra, hogy vasárnap Sára Botond, a kormánypártok jelöltje a szavazatok 62,85 százalékával nyerte meg a józsefvárosi időközi polgármester-választást. Ellene ketten indultak, a baloldali és liberális pártok által támogatott, hivatalosan független Győri Péter, illetve a Magyar Munkáspárt színeiben Fehérvári Zsolt István. A politikus azt mondta, az előzetes felmérések is kormánypárti győzelmet jeleztek, de ezzel együtt is örül annak, hogy szoros együttműködés alakult ki az ellenzéki pártok között. Hozzátette, a tanulságokat le kell vonni, és az ellenzéki pártoknak a következő időközi választásra is közösen kell készülniük, mert "csak ez a megoldás a Fidesz jelöltjével szemben".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!