Veres András: a házasság és a család Istentől rendelt közösség

Belföld, 2017.06.25

A házasság és a család Istentől rendelt közösség - mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, győri megyés püspök vasárnap a katolikus társadalmi napok megnyitóján Győrben.

Veres András felhívta a figyelmet arra, hogy egy olyan kultúrharc zajlik a világban, amely sokféle módon próbálja elidegeníteni a házasságot és a családot a keresztény értékrendtől. Sokak szerint a házasság és a család gondolata elmaradott - tette hozzá.

"A család a férfi és a nő párkapcsolatára épülő legalapvetőbb emberi közösség, mert ott válunk azzá, amikké leszünk" - hangsúlyozta a püspök. A katolikus egyháznak épp ezért van mondanivalója a házasságról és a családról, még akkor is, ha "a világ nem feltétlenül e gondolat mentén cselekszik" - mondta Veres András A család szeretete az egyház öröme mottójú esemény megnyitóján.

Kiemelte: a hatodik rendezvényt nem véletlenül tartják Szent László ünnepével egy időben, mert a lovagkirálytól mint családapától sem állt távol a család szeretete, ezáltal az ő példájából is lehet meríteni.

Habsburg-Lotharingiai Eduard, Magyarország szentszéki nagykövete azt mondta, napjainkban Európában egyre kevésbé tarják fontosnak a családot. "Nevetségesnek tartják", ha egy édesanya otthon szeretne maradni a gyerekeivel, "az államok pedig sokszor inkább más típusú kapcsolatokat ápolnak" - fogalmazott.

Álláspontja szerint ezt a jelenséget nyugaton a hagyományos család elleni háborúnak is lehet nevezni, épp ezért kulcsfontosságú a katolikus egyház szerepe, mert ez lehet "az a hajó, amellyel a család biztonságban révbe érhet" a 21. században is.

Székely János, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke, szombathelyi megyés püspök hangsúlyozta: a történelem során voltak emberek és népek, akik és amelyek kinyitották kapuikat Krisztus előtt, s ez a kultúránk addig élhet, amíg ez a kapu nyitva áll. Ezt a kaput próbálja nyitva tartani a kétnapos katolikus társadalmi napok rendezvény is.

A megnyitó után Veres András megáldotta a Hajléktalan Jézus bronzszobrot. Az együttérzés szobraként is nevezett kompozíció másolatát - többek között - Washington, London és Vatikán mellett Budapesten is elhelyezik, előtte pedig országjáráson mutatják be.

Veres András hangsúlyozta: a lefedett arcú, lábain a krisztusi sebeket viselő szobor arra hívja fel a figyelmet, hogy minden szenvedő és nélkülöző emberben Krisztus él. Az MKPK e gondolat mentén is döntött arról, hogy országos gyűjtést kezdeményez a Szíriában otthonaikat elhagyni kényszerülő, de visszatérni vágyók segítésére. Az egy hete indított gyűjtésen eddig nyolcmillió forint gyűlt össze. Az adományokat szeptemberig gyűjti az MKPK.

A Dunakapu téri rendezvény keretében, több mint egy tucatnyi sátorban, az MKPK családmozgalmai mutatkoznak be. A Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban "Család légy az, ami vagy!" címmel rendeznek nemzetközi konferenciát, amelyen mások mellett előadást tart Bíró László, az MKPK családreferens püspöke és Habsburg-Lotharingiai Eduard. A kora este kezdődő kerekasztal-beszélgetésen a család mai helyzetéről lesz szó.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!