Vihar - Vas és Zala megyében még több ezer háztartásban nincs áram

Belföld, 2017.08.12

(MTI) - Vas és Zala megyében mintegy háromezer-ötszáz háztartásban továbbra sincs áram, mert a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása szombatra húzódott.

Győr-Moson-Sopronban az éjszaka a középfeszültségi hibák megszűntek, a kisfeszültségűekjavításán még dolgoznak - tájékoztatta szombat reggel az E.ON szóvivője az MTI-t.

Egyházi Nikoletta elmondta, hogy Vas megyében 2428, Zalában pedig 1081 fogyasztónál nincs áram.

Hangsúlyozta: a szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és alvállalkozók bevonásával dolgozik a helyreállításon. Először a középfeszültségű hálózatot javítják, és utána következik a kisfeszültségű hálózat egy vagy néhány fogyasztási helyet érintő hibáinak megszüntetése.

A munkát továbbra is nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon - főként az erdőkben - gyakran három-négy ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlő fák.

Csütörtök este a régióban még 120 ezer fogyasztónál nem volt áram.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!