Volner: a magyar munkaerő nem elég mobilis

Belföld, 2017.11.27

A Jobbik azt javasolja, hogy a lakhatás és a munkába járás kiemelten támogatott cél legyen, s azok az adómentes juttatások körébe kerüljenek - közölte Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus értékelése szerint Magyarország versenyképessége "ott vérzik el", hogy a magyar munkaerő nem elég mobilis, vagy ha mobilizálható, akkor inkább külföldre költözik.

Mint mondta, a Jobbik javaslata azt szeretné elősegíteni, hogy aki el szeretne jutni dolgozni, az béren kívüli juttatásként kapja meg például a tömegközlekedési bérletet vagy - bizonyos értékhatár meghatározása után - a lakhatási támogatást. Meggyőződése, hogy ez a szolgálati lakásprogram megindulását is maga után vonja - hangoztatta.

Volner János beszámolt arról is, hogy az eddigi visszajelzések szerint a vállalkozások pozitívan értékelik a Jobbik kis- és közepes vállalkozókat támogató programpontjait. Példaként hozta az osztalék adóztatásának eltörlését, azt, hogy néhány gazdasági ágazatot leszámítva nem nőhetnének az adóterhek, az integrátori programot, továbbá a nagy állami tenderek megbontását annak érdekében, hogy a kisvállalkozások közvetlenül is szerződhessenek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!